Átadtuk a Dunakeszi Diáknegyedben a Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola új, korszerűen felszerelt tanműhelyét, és többletforrást biztosítottunk a IV. Béla Király Gimnázium működéséhez is – közölte a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, országgyűlési képviselőnk.
Nagyon fontos eredménynek tartom, hogy körzetünkben valósult meg az ország legnagyobb középiskolai beruházása, felépítettük a Dunakeszi Diáknegyedet – mondta el a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, országgyűlési képviselőnk. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ehhez kapcsolódva épült meg a Diáknegyed és az M2 összekötő közötti új út, és „már tervezés alatt áll a gimnáziumok környékét tehermentesítő út”.

Tuzson Bencét abból az alkalomból sikerült megszólítanunk, hogy átadták a Dunakeszi Diáknegyedben működő Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola új, korszerűen felszerelt tanműhelyét, amely a 21. századi ipari képzéshez szükséges legmodernebb technológiákkal várja a diákokat. A beruházás részeként modern gépészeti és elektronikai képzéshez szükséges infrastruktúra jött létre: CNC-gépek, robotikai megoldások, mérőműszerek és digitális tervezést támogató tantermek szolgálják a diákok gyakorlati képzését, amely teljes kapacitás mellett több mint kétszáz tanuló számára biztosít lehetőséget – részletezte a képviselő.



Ezzel párhuzamosan többletforrást biztosítunk a Dunakeszi IV. Béla Király Gimnázium működéséhez – folytatta a képviselő. A most biztosított forrás az intézmény működésének stabilitását szolgálja, amelynek kiemelt képzési területe az idegen nyelv oktatása. Tuzson Bence úgy fogalmazott: „Az a célunk, hogy az oktatás még hatékonyabbá váljon.”
A szomszédos Fóton is több oktatási beruházást valósítottak meg: „Fejlesztettük a Waldorf Általános Iskolát és Gimnáziumot, valamint felújítottuk a Fóti Népművészeti Gimnáziumot. A legkisebbek számára új, két csoportszobás épülettel bővítettük a Fóti Boglárka bölcsődét. Két csoportszobával bővítettük az Apponyi Franciska Óvoda Ibolyás úti tagóvodáját, megújult a Fruzsina utcai tagintézmény, megépült a Gondviselés Katolikus Óvoda” – összegezte Tuzson Bence. Gödön pedig „az egykori piarista szakképző épületeinek felújításával az objektumot használatba vehette a Huzella általános iskola, és „ennek az intézménynek a régi főzőkonyháját is felújítottuk”.
„Pest vármegye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője vagyok, és immár tizenkét éve annak, hogy az itt élők bíznak bennem, ami komoly felelősség és egyben büszkeség. Térségünk mára az ország egyik legdinamikusabban fejlődő körzetévé vált” – fogalmazott Tuzson Bence. Azért dolgozom, hogy mindaz, ami a mindennapok jólétéhez szükséges, itt helyben is elérhető legyen – tette hozzá.
Szabó Palócz Attila
Fotó: Kovács Zsolt








