Már az első este hatalmas tömeg gyűlt össze a dunakeszi repülőtéren, ahol pénteken kezdetét vette az idei Dunakeszi Feszt. A koncertek, a vidámpark és a változatos programok már a nyitónapon igazi fesztiválhangulatot varázsoltak a „fesztiválvárosba”.

Szeptember első hétvégéjén ismét megtelt élettel a dunakeszi repülőtér. A Dunakeszi Feszt első napján ezrek érkeztek, és már a kapunyitáskor jól látszott: a közönség nagyon várta a rendezvényt.



A gazdag programkínálatból elsősorban a koncertek vonzották a legtöbb látogatót, de a látványos és izgalmas vidámparki attrakciók is sokakat csábítottak egy kis adrenalinra. A fesztivál területén egymást érték a programok, miközben egyre többen érkeztek, hogy együtt élvezzék a nyár utolsó nagy közösségi élményeit.
Már a kapunyitáskor megindult a roham
A pénteki zenei programot Bréda Bia nyitotta, majd Curtis és csapata lépett színpadra. Az estét Desh koncertje koronázta meg, amelyre már óriási tömeg gyűlt össze.

A rajongók közül sokan már a kapunyitáskor igyekeztek elfoglalni a legjobb helyeket. Volt, aki egyenesen az első sorig sietett, mások pedig plakátokkal készültek, hogy felhívják kedvenceik figyelmét.



A cél egyértelmű volt: minél közelebb kerülni a színpadhoz, és akár egy közös fotóval is emlékezetessé tenni az estét.
Zene, vidámpark és igazi fesztiválélmény
A pénteki nap hangulatát jól mutatta, hogy a közönség nem csupán a koncertek miatt érkezett. A vidámpark adrenalinban bővelkedő játékai, a fesztivál forgataga és a közös élmények együtt teremtették meg azt a különleges atmoszférát, amelyért a látogatók újra és újra visszatérnek egy ilyen rendezvényre.
A Dunakeszi Feszt azonban még korántsem ért véget: a fesztivál ma is folytatódik, újabb programokkal és élményekkel várva a közönséget.
Ha valaki még nem döntötte el, hogy kilátogat-e, Bocskay Zsolt képei könnyen meghozhatják a kedvét. A fotókon keresztül is jól látszik, milyen hangulatban telt a Dunakeszi Feszt első napja.
Nézze meg képes összeállításunkat, és legyen Ön is részese a régió egyik legnagyobb kulturális és zenei fesztiváljának!


















