ünnep

Nagy Rita vehette át az Év kisgyermeknevelője díjat Dunakeszin

Nagy elismerés dicséretet kapni olyan intézményi közegben, ahol mindenki nagyon magas színvonalon végzi a munkáját. Dunakeszin az Év kisgyermeknevelőjét a városi bölcsődék vezetői és a DÓHSZK vezetője, Szabóné Ónodi Valéria választják ki már 2010 óta, akinek a bölcsődék napján adják az elismerést.

Az idei kitüntetett, Nagy Rita 2018-ban kezdett Dunakeszin dolgozni és jelenleg a Kincsem Bölcsőde vezetőhelyettese, csoportvezetője, aki mindig lelkesen, maximálisan végzi munkáját. Nagyon vidám, kedves, nyitott személyiség, jó csapattag, ezt igazolja az is, 2020-ban a Kincsem Bölcsődében a munkatársak az év dolgozójának választották – méltatta a fiatal óvodapedagógus szakmai tevékenységét, emberi kvalitásait Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK vezetője.

Az elismerést Dióssi Csaba polgármester és Sipos Dávid alpolgármester adták át Nagy Ritának.

Nagyon fontos feladatot látnak el nap, mint nap a pedagógusok, Dunakeszin 70 éve vannak bölcsődei férőhelyek – mondta köszöntőjében a polgármester.  – Szerencsére ez az évek során folyamatosan növekszik, jelenleg Dunakeszin 4 bölcsőde fogadja szeretettel a családok legapróbb tagjait. A bölcsődék fejlesztése is folyamatos városunkban, hamarosan indul a Napsugár Bölcsőde bővítése – 4 csoportszobával és 56 új férőhellyel – önkormányzati forrásból és pályázaton elnyert állami támogatásból.

„Egy olyan szolgáltatásnak, ahová a legdrágább kincsüket teszik az emberek, mindig is kimagaslónak kell lennie. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy Magyarország legnagyobb nem megyei jogú városában ez ennyire sikeresen működik” – emelte ki beszédében Dióssi Csaba polgármester, aki az önkormányzat nevében köszönetet mondott a bölcsődei dolgozók példás tevékenységéért.

A Napsugár Bölcsődében tartott városi ünnepség keretében a Dunakeszin tevékenykedő közel hatvan bölcsődei dolgozó szakmai konferencián vett részt, akik színvonalas előadásokon, konzultációkon cserélték ki tapasztalataikat, filmvetítésen nyerhettek betekintést a hazánkban elsőként 1852. április 21-én megnyitott budapesti bölcsőde színes történetébe, az alapítók életútjába, megismerhették az elmúlt 170 év során megvalósult változásokat, a nagy léptékű szakmai fejlődés eredményeit.

V. I.

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...