Sport

Tollaslabda: Végre kiegyenesedtek a kérdőjelek 

Miután bronzérmet szerzett a junior Európa-bajnokságon, a sportág egyik legnagyobb ígéretének tartották a tollaslabdázó Sándorházi Vivient, aki az elmúlt időszakban hullámvölgybe került, de családja és edzői segítségével visszanyerte önbizalmát, és már a párizsi olimpiára készül.

– Közösségi oldalán azt írta, volt már jobb éve is 2022-nél, de izgatottan várja az új esztendővel járó kihívásokat. Jól sejtem, hogy számottevő változások történtek az életében, pályafutásában?
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy a nagy felismerések éve volt a tavalyi – mondta a 22 éves Sándorházi Vivien. – Apró technikai problémákkal küzdöttem, amelyek idővel halmozódtak, amikor pedig egymást érték a versenyek, és nem volt időm átgondolni, hogy min kellene javítanom, mókuskerékbe kerültem és elbizonytalanodtam. Maximalista vagyok, de úgy érzem, megtanultam kezelni a vereségeket, és már csak akkor tekintek kudarcként egy-egy mérkőzésre, ha semmilyen tanulsággal nem szolgál a jövőre nézve.

– Csalódott volt, amikor nem úgy sikerültek a versenyek, ahogy eltervezte?
– Régebben sokkal jobban bántott, ha nem tudtam kihozni magamból, amire képes vagyok, órákig rágódtam a történteken, sokszor sírtam is. El kellett fogadnom, hogy nekem is lehet rossz napom, sőt, olyan is van, hogy hosszabb ideig nem jön ki a lépés, ám ilyenkor is lehet pozitívumokat találni, amelyekre alapozhatok a jövőben. Amikor szeptemberben a VS Dunakeszihez igazoltam, Horváth Kristóf mellett Tóth Henrikkel kezdtem dolgozni, új lendületet kaptam, és sokkal jobban érzem magam az edzéseken, mint korábban.

– Hogyan tudott kiszállni a mókuskerékből, és túllendülni a nehézségeken?
– Jellemző rám, hogy túlagyalom a dolgokat, ami az utóbbi időben a pályán is kiütközött, nem hagyatkoztam eléggé az ösztöneimre. Ezen változtatnom kellett, otthon már szinte egyáltalán nem beszélgetünk a versenyekről, helyette inkább moziba megyünk vagy sétálunk és várost nézünk, ami kikapcsol. A minap olvastam egy bejegyzést a közösségi médiában, amelyben az állt, hogy akkor is értékelnünk kell, amit elértünk, ha éppen nem ott tartunk az úton, ahol lenni szeretnénk. Nagy példaképem Hosszú Katinka, aki a gyengébben sikerült londoni olimpia után azt mondta, le kellett érnie a mélypontra ahhoz, hogy már csak felfelé vezessen az út. Legbelül tudta, hogy egyszer felér a csúcsra, csak azt nem, hogy mikor.

– Több mint négy éve már annak, hogy pályafutása legnagyobb sikerét elérve junior Eb-bronzérmet nyert. Mennyire sikerült átmenteni a felnőttmezőnybe, ami a korosztályos versenyeken bevált?
– Mindenkitől azt hallottam, hogy az ifjúságihoz képest sokkal erősebb a felnőttmezőny, ezért nem alkalmaztam bátran azokat a játékelemeket, amelyek korábban jól működtek, pedig kellett volna. A koronavírus-járvány is megnehezítette az átmenetet, az első felnőttévemben nagyon kevés versenyt rendeztek, és nem is ment jól a játék, mert bezárták a csarnokokat, alig tudtam edzeni. Nagy érvágást jelentett a leállás, és a visszatérés sem volt zökkenőmentes, a tavalyi versenyeken is érződött, hogy sokan keressük még a biztos talajt a lábunk alatt. Jobban belegondolva azért ennek az időszaknak is volt pozitív hozadéka, az online oktatásnak köszönhetően könnyen össze tudtam hangolni az egyetemi tanulmányaimat az élsporttal.

– Mit szólnak a tanárai, hallgatótársai ahhoz, hogy versenyszerűen tollaslabdázik? Még mindig lát csodálkozó tekinteteket?
– Szerencsére egyre kevesebbet. Amikor elmondom, hogy mit sportolok, tízből heten rávágják, hogy ők is szoktak tollasozni, és egyre többen űzik teremben is a sportágat. Ahhoz képest, amikor elkezdtem, sokkal többen ismerik a versenyszerű tollaslabdát, s bár népszerűségben nehéz felvennünk a versenyt a csapatsportágakkal, szerintem jó úton járunk. Sokat számít, hogy a legutóbbi két olimpián volt magyar tollaslabdázó, jelenleg pedig többen is ott vagyunk az európai élmezőnyben, a kiugró sikerek mindig növelik a tömegbázist.

– Ifjúsági olimpián már járt, Buenos Airesben a negyeddöntőig jutott, és biztosra veszem, hogy Párizs is a tervei között szerepel.
– Jól gondolja, a májusban kezdődő kvalifikációs időszakban mindent az olimpiának rendelünk alá, addigra remélhetőleg beépülnek azok az újítások, amelyeken dolgozunk. Szeretnék gyorsítani a játékom sebességén, és törekszem rá, hogy jobban figyeljek az ellenfélre, kihasználjam a labdamenetek közötti szüneteket. Már gyerekként is inkább szorgalmas voltam, mint tehetséges, az edzések után könyörögtem, hogy maradhassak még a teremben, és a hozzáállásom azóta sem változott. Nagyon szeretnék kijutni az olimpiára, de akkor sem dől össze a világ, ha nem sikerül, mert huszonkét éves vagyok, lesz még rá lehetőségem.

– Pályafutása során először a legjobb száz között jegyzik a világranglistán.
– Ezt nem is tudtam, az idén még nem néztem a rangsort, de nagyon örülök neki, mert a céljaim között volt a top száz.

– Innen már csak felfelé vezet az út?

– Nagyon remélem. Hosszú idő után végre kiegyenesedtek a kérdőjelek, és minden szempontból a helyemen érzem magam, jó körülmények között készülhetek Dunakeszin. A tollaslabda egyéni sportág, de én csapatban gondolkozom, a családom és az edzőim mellett a mentáltrénerem is sokat segített abban, hogy visszatérjen az önbizalmam.

Forrás: Nemzeti Sport/PATAI GERGELY

Fotó: Magyar Tollaslabda Szövetség

Még szintén érdekelheti...