Vác

60 éves a Váci Cementgyár

2023-ban újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC). Eltelt 60 év, amióta a Duna mellett, nem messze a fővárostól, 1963-ban úgynevezett zöldmezős beruházásként megépült a Váci Cementgyár elődje, a Dunai Cement Művek.

Bár 1963 elején a szokatlanul zord időjárás nem könnyítette meg az építésben részt vevők dolgát, az első kemencét a tervezettnél korábban, március 20-án be tudták gyújtani. A második és harmadik kemence üzembe állítását szintén jeles dátumokhoz, augusztus 20-ához és november 7-éhez kötötték.

A DDC mai is használt elnevezését a 2000-es évek elején szerezte meg; a beremendi mészüzem kiválása miatt névváltoztatásra volt szükség, így megváltoztatták az akkori Duna-Dráva Cement és Mészművek Kft. elnevezést Duna-Dráva Cement Kft.-re.

Környezetvédelmi beruházás

A vállalat életében az elmúlt évtized egyik kiemelkedő eseménye a Váci Cementgyárba 2016 és 2020 között zajló, mintegy 9 milliárd forint összértékű komplex modernizációs folyamat volt. A beruházás eredményeként a Váci Gyár – a beremendihez hasonlóan – mára Európa egyik legkorszerűbb cementgyárává vált.


Eseményben gazdag évtizedek

A DDC nem csak saját fejlődését tartja kiemelten fontosnak, hanem támogatják a térség és a város kulturális és sportéletét is. Az elmúlt évtizedekben indított társadalmi felelősségvállalási programokon keresztül a tehetséggondozásban, illetve a környezeti nevelésben is jelentős szerepet vállaltak és jelenleg is vállalnak.


A jelen és a múlt egy helyen

A vállalat a jubileumi évforduló alkalmából kiállítást szervezett a váci Madách Imre Művelődési Központban, ahol az érdeklődők betekintést nyernek a Váci Cementgyár múltjába és jelenébe. A kiállítást ünnepélyes keretek között adták át 2023. március 20-án, amely egészen november végéig látogatható az intézmény nyitvatartási idejében.

Még szintén érdekelheti...