„A Váci Reménység Egyesület idén is megrendezi, immár 37. alkalommal a hagyományos „Kegyeleti Váltófutást” az aradi vértanúk tiszteletére, melyre sok szeretettel várjuk Önöket és diákjaikat.” – olvasható a Váci Reménység Egyesület közleményében.
„Köszönjük a támogatást és a jelentkezéseket, hiszen ennek köszönhetően tudjuk ezt a szép hagyományt évről-évre tovább vinni!
A verseny 2026. október 6-án, kedden 11:00 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik a Vanyek Béla Sportcentrumban (2600 Vác, Kosdi u. 4-8.).
Idén sincs helyszíni nevezés!
Kérjük részvételi szándékukat e-mailen jelezzék legkésőbb október 5-én 12 óráig! A nevezéseknél kérjük, hogy női vagy férfi, vagy mindkét csapattal neveznek a versenyre!” – írja Fábián Fédra, az egyesület elnöke, aki Sajó Sándor Magyarnak lenni című verséből vett idézettel zárja a felhívását.
„Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség, / Magyarnak lenni: nagy, szent akarat, / Mely itt e földön hős hitet teremtett, / S hitből várat, mely védve megmaradt.”
Fotó: ESTV





