Sport

SOSZ közösségi sportszervezeti díjat kapott a VS Dunakeszi!

A Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) csütörtöki évi rendes küldöttgyűlésén többek között díjat vehetett át Városi Sportegyesület Dunakeszi. 

Temesvári István 2013-ban lett az akkori Dunakeszi Kinizsi Utánpótlás Sportegyesület elnöke, majd 2016-ban Dunakeszi Város Önkormányzatának köszönhetően jogutódként megalakult a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD), akkor 7 szakosztállyal és 300 sportolóval. Az eltelt 6 év alatt a szakosztályok száma 22-re, a sportágak száma 26-ra, sportolóink száma pedig csaknem 5500-ra emelkedett az elnök úr kiemelkedő munkásságának és megnyerő személyiségének köszönhetően.

Temesvári István elnöksége alatt országos szintű sportegyesületté nőtte ki magát, mind a sportolói létszámot tekintve, mind az elmúlt évek eredményei alapján egyre inkább szakmai “műhelymunka” tekintetében is az egyesület. Hatalmas előre lépéseket tett az infrastruktúra gazdagításában is. Az elnök úr irányításával egy kézilabda csarnokot egy futsal csarnokot, és egy Nyíltvízi edzőközpontot is sikerült felépítenünk és működtetnünk.

Ezek az eredmények nem lennének az ő személyes elköteleződése nélkül. Hihetetlen elhivatottsággal és odaadással végzi munkáját, melyek mellett határozott és hatékony vezetőként a hosszú távú sikerek felé vezeti egyesületünket. Az elmúlt 10 év munkássága és eredménye alapján Temesvári István vezette egyesület méltóan érdemelte ki a SOSZ közösségi sportszervezeti díjat.

Somfai Krisztina                                                

Még szintén érdekelheti...