A Húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában. Az emberek lelkéért történő kereszthalál, majd a feltámadás – pontosan megmutatja számunkra, hogy a legnehezebb helyzetből, a reményvesztettségből, a bezártságból is van kiút. CSAK HINNI KELL…
És ez az, ami ebben a jelenlegi helyzetben talán egyre nehezebb, hisz egyszerűen nem élhetjük a korábban megszokott életünket. Ugyanakkor most eljött a lélekvizsgálat, a gondolkodás ideje, ami alatt talán annyira közel engedhetjük magunkhoz az értünk, emberekért, a mi bűnbocsánatunkért önmagát feláldozó Jézust, mint még soha eddig.
Elgondolkodhatunk szűk családunk tagjainak kezét megfogva, vajon mit tartogat számunkra a jövő, és a világot fenyegető járvány tomboló hullámai közepette emlékezhetünk meg Jézus szenvedéseiről, haláláról majd a feltámadásáról. Az örök élet reményéről.
Jól tudom, újra fájdalmas lesz ez a Húsvét, hisz ismét azt a helyzetet kell átélnünk, amit talán még az ellenségeinknek sem kívánunk. Mindenkinek vannak olyan családtagjai, akiktől most távol kell maradnunk, kizárólag lélekben ünnepelhetjük velük közösen Jézus feltámadását. Elképesztően nehéz mindez, szinte elemészti az ember lelkét.
Amikor majd megszólalnak a feltámadás hírét hozó harangok, vajon eszünkbe jut az, vajon ilyenkor miben reménykedünk, mit is remélünk magától Jézustól? Jézus nem egy ország, egy nép megváltását ígérte, hanem az üdvösséget, Isten országát, a béke, az igazság és szeretet országát, az örök életet. És a mostani szükséghelyzet napjai fájdalmasan ráébresztenek emberi végességünkre, kicsinységünkre.
Ugyanakkor ott a remény mindannyiónk számára. Ugyanis akármilyen megrázóan írja le számos könyv vagy éppen imádság Jézus keresztfán elszenvedett fájdalmait, immár tudjuk jól, ebből a helyzetből is a bűnbocsánat, az örök élet jutalmának ígéretével érkezik vissza a valóságba az ember. És ez nem jelent mást, mint azt, hogy a legnehezebb helyzetekből, bezártságból, elhagyatottságból, reményvesztettségből is van kiút.
Az előttünk álló, a gondolataink tisztitására alkalmas ünnepnapok alatt mindenki gondolja végig, ha eljön az emberiség számára ismételten a korábban megszokott élet, vajon a tapasztalatainknak köszönhetően vajon mit kell majd másként cselekednünk. Hogy soha többet ne kelljen úgy ünnepelni a feltámadást, a reményt, hogy közben nem foghatjuk meg szeretteink, barátaink kezét, ne kulcsolhassuk imára kezünket Isten házában.
Mert a Himnuszunkból tudjuk jól, megszenvedte már e nép a múltat és jövendőt…
B. Molnár László (Dunakanyar Régió)
