Advent első hétvégéjén kezdődik és vízkeresztig tart Vác főterén a hagyományos adventi vásár, amelynek kulturális-szórakoztató programjában fellépő lesz például Toldi Tamás, Kozma Orsi, Tabáni István, az Eucharist együttes, Janicsák Veca, DJ Dominique, a Váci Harmónia Kórus, a Váczi Néptáncegyüttes, a Face to face formáció, a Parlando színházi csoport…
A térség legnagyobb adventi vásárán minden hétvégén a színpadi programok sora mellett lovaskocsi, mesevonat, barokk hinta és népi játszótér várja a kilátogató vendégeket, emellett a szervezők egy-egy hétvégén fényfestéssel és állatsimogatóval is várják az érdeklődőket.
A barokk főtér különleges díszítése, a mézeskalácsház és a hószán mellett idén külön selfie-ponton is fotózkodhatnak a látogatók.

A vásárban pedig egyedi adventi poharat is választhatnak a vendégek a kóstoláshoz, vásárfiának.
A vásár a hét minden napján 10 órától 21 óráig nyitva tart.
Forrás: vaconline.hu





