Kultúra

Fóti költők estje

November 20-án zajlott le a FÓTI KÖLTŐK ESTJE, melyre a Fót-Központi Református Gyülekezet közösségi termében került sor. A rendezvényt Horváth István, a Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola címzetes igazgatója szervezte, s mely esemény része volt a Zeneiskola 35. jubileumi tanévében tervezett programsorozatnak. Az intézmény jubileumi tanévében több, tematikus programmal szeretnék bemutatni az iskola működésének kiemelkedő területeit. Záróakkordként – 2026 őszén – egy meseopera bemutatásával ünneplik majd meg ezt a jubileumot.

A rendezvényt Illés Erika, a művészeti iskola igazgatója nyitotta meg. Elmondta, hogy az est művészeti fundamentuma az volt, hogy a versek megihlették Horváth István címzetes igazgató urat, aki Dr. Orbán Győző és Racskó György néhány versét meg is zenésítette.

Véleménye szerint a költészet ritmusa sokszor maga is dallammá válik a hallgató lelkében. A zene pedig gyakran szavak nélkül is képes verssé formálni az érzéseket, és olyan egységet teremt, amely túlmutat a műfaji határokon. Arra kérte a jelenlévőket, hogy ünnepeljék együtt a költészet és a zene örök szövetségét.

Az est moderátora Havasné Borszék Lilián, a zeneiskola művésztanára volt, aki felkonferálta Béres Magdi, Dr. Orbán Győző, Keresztes Ferenc, Luzsicza István és Racskó György költőket, akik bemutatkoztak, majd verseikből Incze Ildikó színművésznő olvasott fel.

A megzenésített költeményeket az intézmény művésztanárai – Havasné Borszék Lilián ének, Illés Eszter fuvola, Knatkovszky Emese Anna magánének, Koszta Éva hegedű, Énok-Nagy Levente ének, Horváth István, címzetes igazgató, zongora, Németh Csaba zongora – adták elő.

Az est hangulata jól ötvözte a versek és a zene kapcsolatát, ugyanis mindkettő a ritmusra, a hangulatra, az érzelmek kifejezésére épít. Számos verset zenésítettek már meg, hiszen egy-egy költemény meg tudja ihletni a zeneszerzőt, ahogyan a zene is inspirációs forrásként szolgál az írók számára.

Megtiszteltetés volt, hogy személyesen láthattam és hallhattam, ahogyan korábban Horváth István címzetes igazgató úr papírra veti a kottát a vers soraihoz, és zongorakísérettel fel is énekelte nekem. Úgy éreztem, ez mindkettőknek nagy élmény volt, őt átlengte az alkotás öröme, én pedig íróként végre láttam, hogyan is születik meg egy lírai költemény zenéje.  

A Fóti Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, jogelődje a Fóti Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola, 1991. szeptember 1. napjától önállóan működő intézmény. Korábban a váci, majd a Dunakeszin működő zeneiskola tagintézménye volt. Jelenleg 16 telephelyen, 516 növendék oktatását végzi, 4 művészeti ágon: zeneművészeti, képző- és iparművészeti, szín- és bábművészeti-, valamint táncművészeti ágon. Céljuk a művészet sokoldalú, kedvező hatásának megmutatása, a tehetséges növendékek kiemelt fejlesztése, a művészeti nevelés által növendékeik személyiségének gyarapítása.

Költő társaim nevében is köszönöm a lehetőséget, hogy részesei lehettünk ennek a közös élménynek. A művészeti iskola 35. éves jubileumi évének rendezvényeihez kívánok az intézmény dolgozóinak, diákjainak jó munkát és sok sikert!

Béres Magdi

Még szintén érdekelheti...