Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon/És tűz nyelje el Sodomát./A mindennap kicsiny csodái/Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre/Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,/Ez a finom kis kalapálás/Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,/Nézd a kis ezüstpontokat:/Nem csoda-e, hogy árva lelked/Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,/Hogy nő, hogy törpül el veled./Nem csoda ez? – s hogy tükröződni/Látod a vízben az eget?/
Ne várj nagy dolgot életedbe,/Kis hópelyhek az örömök,/Szitáló, halk szirom-csodák./Rajtuk át Isten szól: jövök.
Reményik Sándor
***
Az adventi időszak az európai ember számára különös jelentőséggel bír. Akarja-e vagy sem, nem tud kiszakadni abból a társadalmi pezsgésből, amelyet a közeledő karácsonyi ünnepkör hordoz. Kisebb nagyobb közösségeink életében az összetartozás érzése, az egymásért valóságunk felismerése a megszokott kapcsolatainkat oldottabbá, meghittebbé alakítja. Már-már végletekig felgyorsult életünkben a legapróbb figyelmességek is szeretet szikrákká lesznek, amelyek ilyenkor lelkünkig hatóan jelzik, hogy szeretve lenni jó. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy mindennapi rohanásaink ellenére is találjunk időt a szemlélődésre, arra az útkeresésre, amikor belső világunk kirekesztettségéből, visszatalálhatunk a bennünk rejlő csodák felismeréséig.
Az elmúlt hónapok egyik jelentős tudományos szenzációja volt a 3I/ATLAS nevű üstökös megjelenése. A Naprendszeren kívülről érkezett égi látogató, amely a mi égi otthonunknál is idősebb, szokatlan viselkedésében sokan egy idegen civilizáció közeledését vélték felismerni. S most, hogy immár a Jupiter pályáját megközelítve távolodni készül, a kozmikus lepelbe bújt csodás űrhajóból ismét üstökössé törpült. Itt hagyva annak bizonyságát, hogy mégiscsak egyedül vagyunk. Az üstökös távolodó fénycsóvái fontos üzenetet küldtek a harmadik évezred emberének. Azt üzenik, hogy a világűr mindent uraló káoszában a Föld a maga rendezettségével szinte felfoghatatlan csoda, s ami ennél is lenyűgözőbb: a planétánkon gyökeret vert élet összetettsége és gyönyörűsége. Az öntudatra ébredt ember létezése olyan felfoghatatlan csoda, amely túlmutat a káoszból életre rendeződő anyag véletlenein, elképesztő rendezettségével teremtőért kiált.
Megértjük-e, hogy minden emberben, betegben és egészségesben, gazdagban és szegényben egyaránt az élet lenyűgöző csodája rejlik. Tudásunk jelenlegi állapotában, amikor az ember saját Ádámját készül életre hívni, készen állunk-e az ember és ember közötti kapcsolatot felemelni arra a szintre, ahol a szeretet rendező erővé lesz. Bizonysággá lett napjainkra, hogy az embert nem csupán szellemi képességei, tudása tette képessé egyedi módon szemlélni a világ változásait, de ugyanilyen különleges sajátossága a lelkében létező, ott lakozó isteni kapcsolat, amellyel képes átlépni az anyagi világ kötöttségein, utat találni nem csak embertársaihoz, de teremtőjéhez is. Vágyódásunk egy másik civilizációval való találkozásra, nem más, mint kitörés bezártságunkból, szellemünk útkeresése olyan intelligencia felé, amely nem ismer korlátokat, amely életünk végességével is képes dacolni.
De engedjünk teret szárnyaló gondolatainknak és vágyainknak. Hogyan látna bennünket egy olyan civilizáció, amely képes lenne a kozmikus utazásra? Miként vélekedne rólunk, akik képtelenek vagyunk együtt élni a bennünket szüntelenül átölelő csodával, a Földdel? Miként vélekedne háborúinkról, emberi igazságtalanságairól, egymással való kapcsolataink érdekelvűségéről? Filmalkotásaink sokasága őrzi az ilyen elképzelt más értelmes lényekkel való találkozások lehetőségeit. Szinte valamennyiben ott van rettegő félelmünk, hogy rossz szándékkal közeledve, egy ilyen civilizáció elpusztíthat bennünket. Az ember belső énjének micsoda szörnyű kivetítődése ez. Hiszem, hogy minden olyan civilizáció, amely már képes lenne kozmikus utazásra, attól idegen a pusztítás szelleme, mert megértette és megtanulta, hogy az élet minden formája, még a legkezdetlegesebb is, elképesztő csoda, a világűr káoszából kiemelkedő képtelenség. Tehát nem más civilizációk jelentik a veszélyt, hanem saját létezésünk meg nem értése, és különlegességének föl nem ismerése. Ha képesek lennénk végre szellemünk és lelkünk összhangjának felismerésére, végre rálelnénk a lelkünkbe ültetett üzenetre: „Íme, az ajtóban állok és kopogok. Ha valaki hallja szavamat és kinyitja az ajtót, bemegyek hozzá, és vele vacsorálok, ő pedig velem.” Jel.k. 3.20. Nem akármilyen kijelentés ez, az emberi értelmet térdre kényszerítő igazság, mely jelzi, hogy lelkünkbe ültetve ott van az üzenet, a minden értelmet meghaladó szellem jelenlétére rámutató valóság, a lényünkben fellelhető titok: létezésünk nem csupán anyagi valóság, hanem lelkünkben létező, Istennel való összetartozás is. Emlékezzünk csak Jézus utolsó üzenetére:
„…és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Kaphatunk-e bíztatóbb üzenetet nem csak az adventi időszakra, de teljes életünkre is? Igen, most a karácsony közeledtével kap erős, lélekig ható nyomatékot a Reményik vers záró gondolata. „..Jövök”
Hiszem, hogy eljön minden olyan emberhez, aki kicsit is hajlandó megnyitni lelkének kapuját, s ezzel ő rendet teremthet zavaros gondolataink és érzéseink között, megláttatva létezésünk végső céljait.
Uram! A mostani ünnepen is eléd térdelve hálát adok megtartó kegyelmedért. Azért, hogy gyermekeim közelében tartasz, s megajándékoztál életem távlataival, melyet családom, gyermekeim és unokáim hordoznak. Kérlek vigyázz rájuk, mert csak a Te óvó szereteted jelenthet igazi biztonságot! Nem érdemeinkben bízunk, hanem a Te jóságodban és szeretetedben. Segítsd őket is abban, hogy napi fáradozásaik közepette is meglássák és érezzék az általad teremtett világ szépségeit. Hozd közénk eltávozott szeretteinket, hogy emlékeinket felidézve együtt élhessük meg a karácsony elmúlás falát is lebontó csodáját!
Kérlek Uram! Teremts világunkban békét, ne olyat, amilyet mi érdemlünk, hanem olyat, amilyet csak Te tudsz adni, s amelyet ígértél az itt maradó tanítványaidnak:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.”
Add a Te békédet nemzetünknek és az egész világnak, hogy ember és ember közötti kapcsolatainkban a szeretet irányítsa tetteinket!
Hálát adok neked Uram! Megköszönöm isteni hívatásomat a tanítást, melyet így életem alkonyán is engedsz gyakorolni, mellyel célt adsz öreg napjaimnak, s örömet hozol életembe. Segítsd kollégáimat is, hogy együttműködésünk tanítványaink javára váljék. Fiataljaink számára is tárd szélesre a jövő ajtaját, hogy megtalálják abban saját céljaikat, s meglássák a Te szerető gondoskodásodat. Segítsd őket abban, hogy képesek legyenek olyan kapcsolatot kialakítani környezetükkel, amelyben az általad teremtett élet, megmaradhat abban a szépségében és harmóniában, ahogyan azt Te nekünk ajándékoztad.
Uram! Hálát adok neked rokonaimért és barátaimért, akik segítenek meglátni és megélni földi létezésünk szépségeit. Együttléteinkbe hozd el az összetartozás lélekemelő szépségét, hozz közénk vidám és örömteli órákat, amelyek boldogabbá teszik napjainkat.
Kérlek Uram! Adj nekünk olyan szerethető vezetőket, akik nem önmaguk hasznát keresik, hanem küldetésükben szolgálatot éreznek, s a rájuk ruházott hatalmat, az egész emberiség javára képesek fordítani!
Kérlek Uram! Segítsd azokat, akikről mi megfeledkeztünk, akik számára a karácsonyváró időszak csak még nagyobb megpróbáltatást jelent. Öleld magadhoz őket, hogy csalódásaikat, részvétlenségeinket elviselve, túléljék a szeretetlenség nehéz napjait. Simogasd békére háborgó lelküket! Segítsd azokat, akik az ő emberarcukban, a Te istenarcodat képesek meglátni, s némi étellel, szerető gondoskodással képesek vigaszt adni kitaszítottságuk nehéz óráiban.
Uram! Jöjj közénk! Szeress bennünket úgy, ahogy csak Te tudsz szeretni! Hozd közénk az újjá születés reményét, hogy abban a régi jászolban a mi jövőnk is új erőre leljen!
Szeretettel kívánok boldog adventi készülődést, és áldott, meghitt karácsonyi ünnepeket!
Varga Tibor,
Radnóti Miklós Gimnázium nyugalmazott igazgatója, Dunakeszi díszpolgára
