siker

A Váci Petőfi Sándor Általános Iskola kettős sikere a „Szép Magyar Beszéd” versenyen

„Beszélni nehéz!”  – mondja a szállóige. Bizony, ez manapság egyre inkább így van, amikor a szülők és pedagógusok erejüket megfeszítve igyekeznek a fiatalokat kulturált, igényes, választékos kommunikációra nevelni. Szerencsére azonban a ma nemzedékének tagjai között is akadnak szép számmal olyan gyermekek, akiknél ezek a tanítások fogékony táptalajra hullanak.

A Petőfi Kulturális Ügynökség és a Kazinczy-díj Alapítvány–Péchy Blanka emlékére kuratóriuma évről évre meghirdeti a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, melyet Péchy Blanka színművésznő alapított 1960-ban azzal a céllal, hogy elősegítse a fiatalok anyanyelvi nevelését és a beszédkultúra fejlesztését.

A Váci Petőfi Sándor Általános Iskolában is szívvel-lélekkel állnak a magyar nyelv ügye mellé. Éppen ezért hatalmas eredménynek, és kiemelkedő sikernek számít, hogy az intézmény 2 tanulója vitte el a pálmát, azaz szerezte meg az 1. és 2. helyezést is a „Szép Magyar Beszéd” vármegyei/területi versenyén a 7-8. osztályosok között, melyet 2026. február 20-án rendeztek meg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola épületében.  Két kiváló fiatalember Pádár Milán (1. helyezett) és Nemecz Szabolcs (2. helyezett) 7. osztályos tanulók (felkészítő tanáruk: Szabó Mónika) bebizonyították a versenyen, hogy nemcsak iskolai környezetben, a tanórákon teljesítenek kiválóan, hanem egy ilyen különleges versenyen is, ahol az értő szövegmondás, az intelligens szövegértelmezés, a magabiztos kiállás és a jó orgánum egyaránt fontos.

Kerekes Barnabás, a bírálóbizottság elnöke, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, értékelésében kiemelte, minden versenyző elismerést érdemel felkészültségéért, a versenyhez és az anyanyelvhez való hozzáállásáért, de kérdés sem férhetett ahhoz, hogy a megmérettetés győztese Pádár Milán, aki teljesítményével kiemelkedett társai közül. Ezzel egyedüliként továbbjutott a Kisújszálláson megrendezendő regionális fordulóba, ahol az ország legjobbjaival versenyezhet a Kazinczy-jelvény arany fokozatáért.

A verseny második helyezettje Nemecz Szabolcs is csodálatos, elismerő szavakat kapott Kerekes Barnabástól, aki kiemelte, hogy Szabolcs teljesítménye is példaértékű. Gratulált a két fiatalembernek, akik a jó szövegválasztásnak, a szorgalmas munkának és sok gyakorlásnak köszönhetően maguk mögé utasították az egyébként nagyon erős mezőnyt.

 Reméljük, hogy ezek a szép eredmények tovább mélyítik tanulóifjúságunkban anyanyelvünk szeretetét, és körükben egyre több hívet szereznek a szép magyar beszéd ügyének.

„Anyanyelvem, te édes-keserű,

szépen zengő arany hegedű,
anyánk ajkán drága ének:

köszönet mindenért néked!” (Török Elemér)

Szabó Mónika

Még szintén érdekelheti...