Ünnepélyes keretek között helyezték el egy új, mintegy 400 m²-es szupermarket alapkövét szerda délután Csörögön. A település ellátásában kiemelt jelentőségű beruházás alapkőletételén Rétvári Bence országgyűlési képviselő, Szorcsik József polgármester, valamint a beruházó, Bíró Zoltán vett részt.
Szorcsik József polgármester hangsúlyozta: a fejlesztés fontos mérföldkő a dinamikusan fejlődő település életében. Mint fogalmazott, a lakosság régóta igényelte egy helyben elérhető, korszerű élelmiszerüzlet megvalósítását. A beruházás nemcsak a mindennapi ellátást könnyíti meg, hanem gazdasági szempontból is előnyös, hiszen az iparűzési adó révén a település költségvetését is erősíti.

A településvezető kiemelte, hogy a beruházó nem ismeretlen sem az önkormányzat, sem a lakosság számára: korábban is több sikeres fejlesztésben működtek együtt. Hozzátette, hogy a növekvő lélekszám és az emelkedő életszínvonal újabb beruházásokat tesz indokolttá, a most megvalósuló üzlet pedig többfajta szolgáltatással szolgálja majd a helyiek igényeit.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében a község elmúlt évekbeli fejlődését emelte ki. Felidézte, hogy Csörög korábban gyakran negatív megítélés alá esett, mára azonban látványos változáson ment keresztül. Mint mondta, a negatív várakozások ellenére sikerült a települést fejlődési pályára állítani.

Hangsúlyozta, hogy jelentősen javult a közbiztonság is, amelyhez hozzájárult a térfigyelő kamerarendszer kiépítése és a közvilágítás fejlesztése. A bűnözés visszaszorításában a hatósági fellépések mellett a közösségi összefogásnak is fontos szerepe volt.
A képviselő felsorolta az elmúlt évek legfontosabb fejlesztéseit: több mint húsz utca kapott szilárd burkolatot, megépült a Főnix-liget sportpályával, közösségi térrel és színpaddal, megújult az egészségház és az óvoda udvara, valamint járdafelújítások is történtek. Kiemelte a Máltai Szeretetszolgálat felzárkózást segítő programjának szerepét is, amely jelentős támogatást nyújtott a helyi közösség megerősítésében.
A felszólalók egyetértettek abban, hogy Csörög egyértelműen fejlődési pályára állt, amit az egymást követő beruházások és közösségi fejlesztések is bizonyítanak. Az új szupermarket építése szervesen illeszkedik ebbe a folyamatba, tovább javítva a helyben élők életminőségét.

Az alapkőletétel így nem csupán egy építkezés kezdetét jelenti, hanem újabb lépést a település hosszú távú fejlődése felé.
(Vetési)
Fotó: KesziPress





