Oláh Borbála 2023-ban megkapta az Erzsébet-díjat a Váci Egyházmegyétől, egy évre rá a Cserdi néhai polgármesteréről elnevezett Bogdán László-díjjal ismerték el, és a Roma Női Civil Díj jelöltje is volt. A Szent Ferenc Szegényei Alapítvány szalmatercsi programvezetőjétől és Beer Miklóstól azért kértünk interjút, mert hírül vettük: a nyugalmazott váci püspök civil szervezete bölcsődét nyit a 40%-ban cigány származású családok lakta Nógrád megyei településen – írja a szemlelek.net.
– Az adatok szerint Szalmatercsen két tucat három év alatti gyermek él. Ezek szerint számukra eddig nem volt bölcsőde?
– Oláh Borbála: Szalmatercsen oktatási intézmény sincs, ezért a szomszédos Karancsságra járnak a gyerekek óvodába, iskolába. A falu 2021-ben csatlakozott a Felzárkózó Települések programhoz. Az utóbbi két évben a növekvő születésszám és az általunk gondozott családok visszajelzései alapján úgy döntött a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány, hogy bölcsődei szolgáltatást indítunk a faluban. Leszakadó térségről beszélünk, ezért különösen fontos, hogy a gyerekek óvodába lépés előtt az életkoruknak megfelelő környezetben szerezhessenek közösségi tapasztalatokat, fejlődhessenek társas készségeik.
– Beer Miklós: Hét éve, nyugdíjba vonulásom után adódott a lehetőség, hogy a Szent Ferenc Szegényei Alapítványunkon keresztül – a Felzárkózó Települések kezdeményezés részeként – bekapcsolódjunk a Máltai Szeretetszolgálat cigánymissziós programjába. Elsőként az ugyancsak Nógrád megyei Ságújfaluban kezdtünk tevékenykedni, majd két évvel később bővítettük a szolgálatot, és Szalmatercsen is bekapcsolódtunk a munkába. Ságújfalu után itt is kialakítottunk egy Jelenlét Pontot: van kert, játszótér, és itt szervezzük meg nyaranta a napközis táborokat is. Iskolaidőben délutánonként mindkét településen tartunk foglalkozásokat. Tavaly adódott az újabb lehetőség, hogy egy kisebb bölcsődét indítsunk, mert sok család jelezte, hogy szükség lenne rá. A minket hét éve rendületlenül támogató adományozóknak köszönhetően teljesen fel tudtunk újítani egy épületet, és februárban meg is nyitjuk a bölcsit.
– Mit jelent ez az intézmény a kisgyerekes anyukák életében?
– Oláh Borbála: A nyolc férőhelyes intézmény megkönnyíti az édesanyák visszatérését a munka világába, hiszen sokuknak problémát okozott, hogy csak Salgótarjánba, vagy annak 30 kilométeres körzetébe lehetett bölcsődébe vinni a gyerekeket. Emellett a nagymamákat is tehermentesítjük, akik eddig vigyáztak a kicsikre. A bölcsőde egy helyi anyukának és egy közeli településen élő édesanyának munkahelyet is biztosít majd. A falu vezetése mellett a családok is várják a bölcsőde megnyitását, örülnek a fejlődésnek.
– Beer Miklós: Az új intézmény a „Bölcsőtől az első munkahelyig”-programunk egyik fontos állomása. Hét éve dolgozunk a térségben, és nagy előrelépésnek tartom, hogy – részben a mi munkánk hatására – a szülőkben is egyre inkább megszületik az igény, hogy munkát vállaljanak.
– Borbála húsz éve dolgozik ezen a területen. Mennyire nehéz változást elérni a leszakadó településeken, mi a legnagyobb kihívás?
– Oláh Borbála: A legnagyobb kihívásnak az akaratgyengeséget tartom. A cigány emberek egy részének gondolkodásában még mindig nagyon erősen ott van az alkalmatlanság, az értéktelenség komplexusa. Ez az önértékelési probléma meghatározza a fiatalok indulását a felnőtt világ felé. Hála Istennek egyre inkább igénybe veszik azokat a lehetőségeket, amiket például a Jelenlét Pont adhat. Szerencsés vagyok, mert rózsaszín szemüveget hordok, és leginkább a jó dolgokat látom a munkám kapcsán is. Látom például azokat a gyerekeket, akik 2011-ben bekerültek a családi napközibe – az ott töltött öt év alatt rengeteget tudtunk segíteni nekik: ma már legalább három diplomás van közöttük, nagy részük rendelkezik érettségivel, szakmával. Az utóbbi években már ők segítenek nekünk a közösségi rendezvényeken, a táborokban, a családi napokon, és egyikőjük ma már az alapítvány munkatársaként dolgozik velünk. Mindebben a családoknak is komoly érdemük van, mert nyitottak voltak, és otthon is támogatták a gyerekeket. Fontos, hogy a fókusz nem kizárólag a tanuláson van, hanem a szemléletváltáson is: hogy a gyerekek értékesnek tartsák magukat, legyen bátorságuk, akaratuk a fejlődésre és ezáltal érvényesülhessenek az életben.
– Mi az, amit a társadalom még mindig nem ért a szegénységgel kapcsolatban?
– Beer Miklós: Korábban Ferenc pápa, és most Leó is egyértelműen beszél arról: az Úristen azt várja tőlünk, hogy a másik embert, bármilyen adottságával együtt, testvérünknek tekintsük, hiszen ki az, aki maga választotta meg, hová, milyen körülmények közé szülessen? Ezért fontos, hogy felismerjük: aki többet kapott a tálentumokból, kamatoztassa őket azok javára, akik kevesebbet kaptak. Erről itt az ideje őszintén beszélni a katolikus vagy bármelyik másik egyházon belül. Szép dolog a távolról történő adakozás, de a személyes találkozás sokkal nagyobb értéket képvisel. A szerencsésebb sorsú emberek jöjjenek el, mondjuk, Szalmatercsre, és nézzék meg, milyen körülmények között élnek az itteniek, mert csak együtt lehet előbbre lépni – és ennek egyetlen titka van: a szeretet egymás iránt.
– Oláh Borbála: A szegénységgel kapcsolatban sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy felelősségünk van embertársaink felé. És nem a különbségekre kell tenni a súlypontot, hanem inkább arra, hogy miben lehetünk hasonlóak: észrevehetnénk egymást hitünkben, örömeinkben, egymás segítésében. Attól, hogy sokan szegénységben élnek, emberségükben ugyanolyanok, mint mindenki más – csak vannak, akik mínusz húszról indulnak. Ne féljünk már ennyire egymástól, a különbözőségeinktől! Ha nekem annak idején egy pap nem ad esélyt rá, hogy cigányként sekrestyés legyek, biztos, hogy ma nem itt tartok. Lehet előadásokat, érzékenyítő programokat tartani, de tapasztalatom szerint a legjobban az működik, ha szeretettel fordulunk embertársaink felé, ha esélyt adunk – származástól függetlenül. És ha a megismerés során mégsem tudunk kapcsolódni, akkor sem történik tragédia, de a nyitottság mindenképpen értékelendő. A lekezelést, a felsőbbrendű viselkedést mindenki megérzi. Ha viszont nyitott vagyok a másikra, ha tudom szeretni, valami jót látni benne, azzal már segítettem a lelkét mindenképp.
– Mi a szép és mi a nehéz a Szent Ferenc Szegényei Alapítvány küldetésében?
– Beer Miklós: Nagyon fájdalmas, hogy egészen közelről látjuk a nyomorúságot. Amikor az apuka börtönben van, az anyuka kábítószerezik, a gyerekek pedig kiszolgáltatottságban nőnek fel. Az egyetlen, amit tehetünk, a személyes kapcsolatépítés ezekkel a közösségekkel, főleg a gyerekekkel, mert nekik arra van a legnagyobb szükségük, hogy megtapasztalják: lehet másképp is élni, másféle kapcsolatokat kialakítani, és van, aki nem mond le róluk. Ha ugyanakkor azt látjuk, hogy megmozdul valami, történik egy apró változás a jó irányba, az mindig reményt és erőt ad a folytatáshoz.
Gyarmati Orsolya/szemlelek.net
