A művészet és a tudomány találkozása – a Duna és a Jangce között 2025. november, egy évvel később írva A kínai-magyar kulturális és művészeti csere megfigyelőjeként, valamint a Palimpszeszt: A látható újraírása – Tuzson-Berczeli Péter egyéni kiállítás kurátoraként hozzászoktam a művészet és a dokumentumok közötti mozgáshoz, és inkább tekinteném az idei eseményeket egy olyan beszélgetésnek, amelynek véletlenül tanúja voltam, és amelyet igyekeztem hűen rögzíteni.
Az idei változások: Tuzson munkái a csungkingi Kínai Három-szoros Múzeumból a csungkingi CPPCC Kulturális és Történeti Levéltár kiállítótermébe költöztek, egyéni kiállítása pedig a múlt héten nyílt meg Luzhouban; Krausz Ferenc professzor, a 2023-as fizikai Nobel-díjas, a tavalyi év Nobel-díjas munkaállomásától eljutott odáig, hogy idén megnyitotta és megkezdte működését a Globális Precíziós Megelőzési Központ. De ami igazán átütötte ezt az évet, az a művészet és a tudományos gondolkodás egy asztalnál való találkozása. Ennek a találkozásnak a középpontjában a Duna–Jangce Civilizációs Párbeszéd utáni vacsora állt – ahol a megemelt poharak felett két asztal fokozatosan eggyé vált. Egy évvel később érdemes felidézni.
2026 novemberében Krausz Ferenc professzor és Lu Hong , a Kínai Kommunista Párt CPC Cchungqing Városi Bizottságának állandó bizottságának tagja és a CPC Wanzhou Kerületi Bizottságának titkára közösen leplezték le a Globális Precíziós Megelőzési Központot. 2026. november 6-án Király Péter úr, a kínai magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője; Peng Bing úr, a Luzhou Városi CPPCC alelnöke; Bálint Czégel úr, Magyarország csungkingi főkonzulja; Song Junwu úr, a Szecsuán Tartományi Kulturális és Turisztikai Osztály másodszintű felügyelője; és Vincent LJ DENG úr, a Palimpszeszt: A látható újraírása – Tuzson-Berczeli Péter egyéni kiállítás Luzhouban című kiállítás kurátora.
A Civilizációs Párbeszéd rendezvényen elmondott beszédében Krausz professzor azt mondta: „A művészek képesek behatolni az emberek szívébe – ez valami, amit a tudósok mélyen irigyelnek, és egy életen át kereshetik, anélkül, hogy valaha is elérnék.” Egy férfi, aki nemrég attoszekundumos lézereket használt az elektronok mozgásának rögzítésére, elismerte a művészet előtti „elérhetetlenséget”. Ez nem szerénység volt. Ez tudomány volt, a saját határán, amely őszinte tisztelgést tett egy másik megismerési mód előtt. Ezek a szavak a pulpitusról az étkezőasztalra utaztak, és tovább erjedtek a poharak között. Az asztalnál Krausz professzor a tudomány határvidékéről a jövő felé beszélt. Megemlítette, hogy az olvasási ideje széttöredezetté vált, de továbbra is olvas, és a Gyorsan és lassan gondolkodó könyvet ajánlja a jelenlévő tudósoknak és művészeknek. Ebben az ajánlásban csendes tisztaság rejlik: a tudomány a „lassú” rendszert edzi – kételkedés, igazolás, bizonyítékra való várakozás; a művészet gyakran a „gyors” intuícióhoz szól – egy színfolt, egy mondat, egy akkord megelőzi az érvelést. Pontosan azért ajánlhatja a könyvet, mert tudja, hogy a kérdést megfogalmazó „gyors” intuíció nélkül a „lassú” igazolásnak nincs hol elkezdődnie.
Turczi István költészete és Tuzson absztrakt festészete pontosan a „gyors” rendszer legkifinomultabb képességét műveli: egy verssor megelőzi az érvelést, egy kép ítélkezik a magyarázat előtt. A tudomány a „lassút” használja fel arra, hogy ellenőrizze azt, amit a „gyors” javasolt; a művészet magát a „gyorsat” teszi a pontosság egy formájává, amely olvasható és újraolvasható. A Gondolkodás, gyorsan és lassan című könyvet Daniel Kahneman pszichológus írta, aki 2002-ben közgazdasági Nobel-emlékdíjat kapott az ítélőképesség és a döntéshozatal pszichológiája terén végzett úttörő kutatásaiért. Munkássága megkérdőjelezte a hagyományos közgazdaságtan „racionális cselekvő” feltételezését, és a viselkedési közgazdaságtan egyik megalapítója volt.
Az asztalnál ülők között volt Peter E. Lobie professzor – az Új-Zélandi Királyi Társaság tagja, rákgyógyszerész, aki vezető kutatóként dolgozott a Szingapúri Rákkutatási Intézetben, a Szingapúri Nemzeti Egyetemen, valamint a Tsinghua-Berkeley Shenzheni Intézet Precíziós Orvostudományi és Egészségügyi Kutatóközpontjának igazgatója; Turczi István , a Magyar PEN főtitkára és díjazott költő; Yu Zemin, a neves fordító, aki számos magyar verset hozott kínai nyelvre; és Bálint Czégel úr, Magyarország csungkingi főkonzulja, aki többek között a Magyar-Kínai Művészeti Szalont kezdeményezte. Az egyik az idő határán dolgozik, a másik az élet határán, a harmadik hidakat épít a nyelvek között –, Krausz pedig arra késztette a tudományt, hogy a művészet előtt elismerje a saját határait. 2025 novemberében Turczi István, a Magyar PEN főtitkára és díjazott költő, valamint Krausz Ferenc professzor Csungkingban találkozott egy olyan estén, ahol a művészet és a tudomány találkozott. Újabb csungkingi találkozó 2026 novemberében. Az asztalnál Dr. TD Lee azon megállapításáról beszélgettünk, miszerint a tudomány és a művészet ugyanazon érme két oldala. Az érme legmegindítóbb pillanata nem az előlap, nem is a hátlap, hanem az a néhány másodperc, amíg az asztallapon forog, mindkét oldal felváltva villog és megvilágítja a másikat. A wanzhoui munkaállomástól a Globális Precíziós Megelőzési Központig Krausz az attoszekundumos lézertechnológiát a laboratóriumból a korai daganatszűrés klinikai alkalmazásává vitte. Ez nem egy elszigetelt technológiaátadási görbe, hanem egy csendes csomópont a történelem ívében. Az ilyen alkalmazás Kína jelenlegi fejlődési színterén belül történt, referenciapontot kínálva a Nobel-díjasok kutatási eredményeinek világszerte történő alkalmazásához. A tudomány „belépése a testbe” és a művészet „belépése a szívbe” nem két irány, hanem ugyanazon érme különböző ívei forgásban.
Szó esett a történelmi nihilizmus és az átható elfoglaltság paradox ellentétéről. A sebesség által vezérelt korban az emberek az elfoglaltságot használják az ítélkezés elkerülésére, a töredékeket az emlékek helyettesítésére. Krausz, aki a töredékes olvasási időben is folytatja az olvasást, maga is egy kis ellenállási aktus. A tavaly az asztalnál megvitatott mesterséges intelligencia etikája idén sürgető problémává vált; de az etika gyökere nem az algoritmusokban, hanem az emberi végesség elismerésében rejlik – a tudomány elismeri, hogy nem juthat be a szívbe, a művészet elismeri, hogy nem tudja ellenőrizni, és a kettő közötti kölcsönös tekintet ebben a pillanatban az, ahol igazán elkezdődik a párbeszéd.
Tegnap este Csungking utcáin sétáltunk. Este tizenegykor a Jiefangbei még mindig zsúfolásig tele volt látogatókkal. A professzornak, aki már sokszor járt Csungkingban, most volt először lehetősége igazán értékelni a város szépségét – érezni jellegzetes báját és ritmusát, és megindítani a város lüktetését. A Duna és a Jangce tartja a saját medrét, Csungkingban találkoznak; ez a találkozás nem megérkezés, hanem egy haladás felé vezető fordulat kezdete. Az érme még mindig forog az asztalon – a művészet és a tudomány egymás határa és egymás fénye. A párbeszédnek nincs végpontja; amit várok, az nem a befejezés, hanem a következő találkozás.
Vincent LJ Deng, a Hong Kong VA Galleries kurátora és ügyvezető igazgatója
