Belföld

Rétvári: sokkal több győztes csatánk van, mint vesztes – Operagálával ünnepeltek a sződligetiek

A magyar állam iránti büszkeségre szólított fel csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Sződligeten, ahol a helyiek az országgyűlési képviselő beszédét követően színvonalas operagálával ünnepeltek.

Egyáltalán nem természetes, hogy ilyen közössége van Sződligetnek, akik Ókovács Szilveszternek köszönhetően ilyen színvonalas operagálával ünnepelnek, de az sem természetes a világ számtalan országában, hogy ezekben a hónapokban 50-100 fő összegyűljön és operát hallgasson vagy ünnepeljen szájmaszk nélkül – kezdte ünnepi beszédét a nagyközség országgyűlési képviselője.

    A koronavírus-járvány okozta helyzettel összefüggésben kiemelte, hogy hazánknak sikerült számos dolgot elkerülni, amit nálunk jóval gazdagabb országok nem tudtak. Rétvári Bence példaként az olaszországi, a spanyolországi és a franciaországi drámai helyzetet elevenítette fel. – Magyarországon mindenhol volt elég orvos és ápoló, minden betegnek jutott ágy, gyógyszer és lélegeztető gép – jelentette ki.

Hozzátette: súlyos és nehéz helyzetek is voltak, de óriási köszönet és hála mindazoknak, akik helytállásának köszönhetően itt lehetünk.  – Mi gyorsabban lettünk beoltva, mint szinte bármelyik ország Európában, és ennek köszönhetően újra tudtuk indítani az életünket, és együtt ünnepelhetjük államalapításunkat – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

– Van mit bőven ünnepelni! – jelentette ki, majd idézte 1241-ből az egyik bajor kolostor bejegyzéséből: „Magyarországot 350 éves fennállása után a tatárok ebben az évben megsemmisítették.” Bajorországban már 1241-ben leírtak bennünket, ma 2021 van, és itt vagyunk! – húzta alá  

Rétvári Bence közölte: míg a „történelem süllyesztőjében” sok állam tűnt el, addig a magyar, a nagyhatalmi törekvések ellenére, itt van a Kárpát-medence szívében. – A Kárpát-medence legerősebb nemzete a magyar, ami köszönhető Szent Istvánnak is – mondta.

    Legyünk büszkék több mint ezeréves államunkra, amely a történelem viharai között is meg tudott maradni olyannak, amilyennek Szent István megálmodta és magvalósította: önálló, keresztény, Európához tartozó államnak – hangoztatta.

    Rétvári Bence közölte: az államalapítás az egyik sorsfordító döntése volt a magyarságnak, mert anélkül a nemzet nem maradt volna fenn.

    Szent István annak idején a keresztény hit alapjaira építve tudott stabil viszonyokat teremteni; egy erős, nyugati, keresztény államot alapított – mondta.

    Szent István a nehezebb, a küzdelmesebb utat választotta, de döntésével hosszú távra biztosította a magyar állam függetlenségét. Az általa lerakott szilárd alapok még az idegen uralmak kilátástalannak tűnő helyzeteiben is képesek voltak megőrizni a magyarok szabadságvágyát, törekvésüket az önrendelkezésre, a függetlenségre – hangoztatta a politikus.

    Ma sem szeretnénk mást, mint hogy mindenki egyenrangú félként kezelje a magyarokat. Ne oktassanak ki minket külföldről! Mi tiszteletben tartjuk az ő döntéseiket, és nem szólunk bele más országok dolgaiba – közölte.

    Szent István király sziklára építette országát és életét, ez a szikla a keresztény hit. Kiállt az egyetemes keresztény értékrend mellett, elfogadtatta azt népével. Az államalapító megélte hitét, és élete utolsó percében Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának – mondta Rétvári Bence.

    Az Emmi parlamenti államtitkára beszéde végén Európa gazdasági és aktuális politikai helyzetét elemezve megállapította, hogy nem a valós problémák megoldására koncentrál. – Csak azért vagyunk itt, mert sokkal több győztes csatánk van, mint vesztes, sokkal több sikerünk van, mint vereségünk – húzta alá. Rétvári Bence kijelentette: összességében egy sikertörténet Magyarország 1100 éve.  

– Ha egy egészséges büszkeség alakul ki bennünk, akkor nyerjük meg a jövőnket. Ha büszkék vagyunk múltunkra, ha van bennünk önbecsülés, akkor fényes és diadalmas jövő előtt állunk, mert megvan bennünk az az önbizalom, ami a jövő sikerességéhez, a jövő megnyeréséhez szükséges. Így kívánok boldog születésnapot Magyarországnak! – fogalmazott Rétvári Bence.

Az országgyűlési képviselő beszédét követően Ókovács Szilveszter, az ünnepség házigazdája, a Magyar Állami Operaház főigazgatója színes operatörténeti különlegességekkel mutatta be a II. Sződligeti Operagála műsorán elhangzó műveket, szerzőiket, és nem utolsó sorban a három kiváló énekest, a hazai operaélet vezető művészeit – szoprán: Kriszta Kinga, tenor: Brickner Szabolcs, basszus: Palerdi András – és Hidegkuti Pálma zongoraművészt. A Sződligeten élő Ókovács Szilveszter magával ragadó, rendkívül érdekes, az opera világának klasszikusait bemutató, egy-egy mű születésének történetét ismertető „minielőadásai”, a művészek magas színvonalú előadása azzal is megszerettette az operát, akinek ez idáig nem nyerte el vonzalmát a műfaj. A négy művész csodálatos előadása végén az ünneplő sződligetiekkel megtelt hatalmas tér zúgó vastapstól és az ovációtól volt hangos.

Az operagála után az ünneplők sokasága átvonult a tér másik oldalán emelkedő római katolikus templomhoz, melynek oldalán emléktábla ad hálát államalapító szent királyunk, István honmentő cselekedetéért, és állít emléket az 1914-18. évi világháború névtelen hőseinek. Az emléktáblát, Szent István király megdicsőülésének 900. évfordulóján, 1938-ban a sződligeti római katolikus egyházközség állította, melyet megkoszorúzott és főhajtással tisztelgett előtte Rétvári Bence országgyűlési képviselő és a Sződligetiek Baráti Köre képviselője.

Államalapításunk ünnepének előestéjén rendezett színvonalas megemlékezés végén a rendezők Sződliget 2021 tortájával vendégelték meg a résztvevőket. A barackos, karamellel ízesített tortát a helyi Rábai cukrászda készítette.

A Sződligeti Zenés Estek keretében rendezett II. Sződligeti Operagálát a ZöldLiget Közösség a Sződligeti Jubileumi Alapítvánnyal, a Sződligetiek Baráti Körével és a római katolikus egyházközséggel összefogva szervezte meg, melynek fővédnöke Rétvári Bence, Sződliget országgyűlési képviselője, az esemény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap volt.

Az esti ünnepi műsor előtt a helyi önkormányzat szervezett megemlékezést a Szabadság téren, melynek keretében felszentelték az új kenyeret.

 Vetési Imre/MTI

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...