Kultúra

Svábfeszt Nagymaroson – Túl a tizenötön

Tizenötödik alkalommal rendezték meg szeptember 25-én Nagymaroson a Tájházban a Svábfesztet a Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében. A Tájház zsúfolásig megtelt vendégeit Ivor Andrásné, a Nagymarosi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte.

Ivor Andrásné egyebek mellett beszélt a német önkormányzat eddigi és tervezett munkáiról, a tájházi programokról. Kiemelte: különböző eszközökkel, anyagi támogatással segítik az óvodában, iskolában a német nyelvtanulást, mivel a fiatalokban látják a jövőt. Nem véletlen, hogy éppen ezért, a jövőt építve a tájházba szervezték meg az idei Svábfesztet. Úgy gondolják már egészen kis korban meg kell ismertetni a gyerekekkel az örökségüket, az itteni identitást, így egészen biztos, hogy a jövőben is meg fog maradni bennük belőle valami és nem vész el az a tisztelet és a tárgyi örökség, amit eddig a német ősök nyomán ők megőriztek.

A bevezető utáni műsorban felléptek német táncokkal az óvodások, iskolások, majd a verőcei Őszikék és a nagymarosi Wildenrosen Táncegyüttes következett, végül a Dunakanyar Fúvósegyüttes szórakoztatta a közönséget. Emellett volt kézműves foglalkozás és kisvonatozás is, a gyermekek nagy örömére.

Fischer Erzsébet

Még szintén érdekelheti...