A vasárnapra szóló jegyek már januárban elfogytak, így biztosan telt ház lesz a verseny napján a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, melyen a győztes konstruktőr és a dobogós versenyzők ismét a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott díjakat kapják.
A vasárnapra szóló jegyek már januárban elfogytak, így biztosan telt ház lesz a verseny napján a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, melyen a győztes konstruktőr és a dobogós versenyzők ismét a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott díjakat kapják.
Az évek óta nagy sikerrel „futó” Mozdulj, Dunakeszi! idei első sztáredzője Katus Attila volt, aki – mint mindig – ezúttal is remek edzést vezényelt a több száz sportszerető dunakeszi hölgynek és agyakorlatokat ugyancsak elszántan végző néhány férfinek.
Idén is átadják az Év polgármestere, az Év alpolgármestere és az Év jegyzője díjakat.
Alig egy hónappal a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó után, július 19 – 20-án újabb nagy hagyományú kulturális eseményre várja az érdeklődőket Nagymaros: az idén Kossuth-díjjal elismert Misztrál együttes kezdeményezésére életre hívott nép- és világzenei, illetve még hangsúlyosabban a vers-megzenésítések műfajára fókuszáló program igazán tartalmas szórakozást ígér a közönségnek két napon át.
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. tizenöt vármegyére szombat éjfélig: az érintett vármegyékben a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat.
Kigyulladt egy panellakás Dunakeszin, a tűz oltása közben a tűzoltók egy magatehetetlen idős nőt találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.
„Nagyon büszke vagyok arra, hogy a gödiek pozitívan értékelték a vezetésemmel elvégzett egyéves munkát; a választók közel háromnegyede döntött úgy, hogy folytassam polgármesterként, a Kammererrel a Változásért Egyesület jelöltjeivel pedig mind a nyolc egyéni körzetben is simán győztünk. Köszönjük a bizalmat, ígérem, hogy élni fogunk ezzel a rendkívül komoly felhatalmazással, és az októberben kezdődő önkormányzati …
A Pest Vármegyei Kormányhivatal a dunai árhullám visszahúzódását követően a fürdési tilalmat határozattal visszavonta, ennek függvényében a verőcei szabad strandot az önkormányzat megnyitotta – tette közzé a verőcei önkormányzat bejelentését a 0627.hu.
Dunakeszi országos kulturális eseménynek ad otthont a Katonadombon. Egy csodálatos és különleges koncertnek, vizuális élménynek lehetnek tanúi augusztus 20-án 20 órától mindazok, akik a dunakeszi Szent István-napi ünnepségre ellátogatnak, ahol A Szent Korona országa ősbemutatóját élvezhetik, közel 300 előadó tolmácsolásában. A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak. A zenemű megálmodója, producere és egyik szövegírója Kaszás Géza …
Tovább fejlődött a betegellátás Dunakeszin, esetkocsit kapott a mentőállomás és újabb háziorvosi rendelő számára vásárolt kislaborgépet Dunakeszi Város Önkormányzata. Ezzel már három háziorvosi és három gyermekorvosi rendelő lett felszerelve olyan eszközzel, amellyel csökkenthető a vérvételre várakozók száma és azonnali diagnózis is felállítható, így rögtön megkezdődhet a páciens célzott kezelése.