Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtökön, Ipolydamásdon.
Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtökön, Ipolydamásdon.
Dunakeszi egy igazi kuriózummal készül a Szent István-napi ünnepségre érkező látogatók számára 2024. augusztus 20-án, 20 órától a Katonadombon. Erről beszélgettem a Szent Korona országa című zenemű két szereplőjével, Rálik Szilviával és Manuel Betancourt Caminoval.
Pálos Péter, a Városi Sportegyesület Dunakeszi para-asztalitenisz sportolója, a 2024-es párizsi paralimpián képviseli egyesületünket és Magyarországot. A kétszeres paralimpiai bajnok, háromszoros világ- és Európa-bajnok, az augusztus 31-én 39. születésnapját ünneplő sportolónk szeptember 4-én áll asztalhoz, hogy ismét bizonyítson a világ legjobbjai között.
Ahogy arról korábban írtunk, újabb négy csoportszobával bővül az alagligeti Aranyalma Tagóvoda. Mikorra készül el? Kik járhatnak oda? Mitől lesz különleges? – ezekre a kérdésekre kereste a választ a dunakeszipost.hu.
Nagymaros várossá alapításának 700. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként rendezik meg idén 8. alkalommal a Szent István-napi borünnepet Nagymaroson, augusztus 18-19-én, a Fő téren és a Duna-parton.
Részlegesen lezárják az M2-es autóút gödi csomópontját. Augusztus 8. és 16. között nem lehet majd Budapest felé felhajtani a gyorsforgalmi útra.
Az Ealing Ifjúsági Zenekar, Anglia egyik vezető ifjúsági zenekara. Repertoárjuk a 19. és 20. századi szimfonikus művek széles skálája. A zenekarnak jelenleg 75 tagja van, 13-19 év közötti fiatalok, Nyugat- London 30 iskolájának legjobb zenei tanulmányokat folytató diákjai közül válogatva.
Három új gyalogátkelőhelyet alakítanak ki a Martinovics utca, a Budai Nagy Antal utca és a Táncsics Mihály utcákban. A munkálatok várhatóan a nyári szünetben el is készülnek.
Csúcsdöntés történt a Magosfa Alapítványnak a most hétvégi váci Duna tisztítási akcióján: 112 zsák hulladékot, 6 autógumit és számos amorf, a zsákokban sem elférő hulladékot gyűjtöttek be, összesen 10 m3-t. A Magosfa 15 korábbi folyótisztítási akcióján 1,5 nap alatt soha nem szedtek még össze ennyi, oda nem illő dolgot a folyókból – írja a vaci-naplo.hu …
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint azért szabott ki rekordmértékű bírságot a migráció megállítása miatt hazánkra az Európai Unió Bírósága, hogy rávegyék Magyarországot: álljon be a sorba. Rétvári Bence a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában leszögezte: Magyarország nem hajlandó a migrációt pártolni, nem hajlandó a háborút pártoló országok közé belépni.