Adventi családi nap a PüspökVác Rendezvényközpontban december 16-án, szombaton.

Adventi családi nap a PüspökVác Rendezvényközpontban december 16-án, szombaton.
A városi önkormányzat és a Dunakeszi Programiroda munkatársai minden évben kellemes meglepetéssel szeretnék még meghittebbé varázsolni az adventi várakozást a város apraja, nagyja számára.
Dunakeszi egyik legtermékenyebb és legsokoldalúbb szerzője dr. Kerekes Dóra, aki a karácsonyi ünnepek előtt egy gyönyörű kivitelű mesekönyvet jelentetett meg, Tündérkaland címmel.
Az adventi vásár és a város karácsonyfája idén is a Casalgrande téren várja ünnepi ráhangolódásra a dunakeszieket. Advent első vasárnap délutánján az Aranyalma Tagóvoda óvodásainak kedves műsorának szívet melengető élménye után dr. Petriné Chikán Katalin evangélikus lelkész mondott ünnepi köszöntőt, aki Szabó József egyházügyi tanácsnokkal együtt lobbantotta fényre az első adventi gyertyát. A kicsik nagy …
Szombat délután négy órakor Nagy Márta vezetésével az Et Vie Danse fiatal táncosai és szüleik, a Kőrösi iskolában angolt tanuló növendékei látványos flashmobbal lepték meg a Casalgrande téri adventi vasárba kilátogatókat, akik közül többen is csatlakoztak a vidám csődülethez.
A rendező szervezetek és a ZöldLiget tisztelettel vár minden érdeklődőt a 2023-as Advent Sződligeten programsorozaton, Sződliget adventjének legnagyobb rendezvénysorozatán.
Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsonyi nagybevásárlások során az online Árfigyelő használatával – hívja fel a figyelmet pénteki közleményében a Gazdasági Versenyhivatal.
Péntektől ünnepi díszbe öltöznek a MÁV-VOLÁN-csoport járatai, elsőként a MÁV-HÉV fényfüzérekkel díszített egyedi nosztalgia szerelvényével lehet utazni december 1-jén, 2-án és 3-án, a kora esti órákban a H5-ös HÉV vonalán – közölte a MÁV Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Hétfőn érkezik – a katasztrófavédelem szakembereinek, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével – az ország karácsonyfája a Kossuth Lajos térre. A fenyő eddig egy hajdúszoboszlói családi ház kertjét díszítette – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
Idén december 2-án, 3-án és 9-én látogat el Királyrétre a Mikulás és kedves, vidám segítői. Lesz zsákjában minden jó, mellyel az ide érkező gyerekeket szeretné meglepni – ígérik a szervezők.