Színes programokkal készül az adventre Dunakeszi

Rohamléptekben közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe, ám előtte az ünnepvárás időszaka is szép napokat tartogat a családoknak. Az advent ideje alatt Dunakeszi Város Önkormányzata már 2012 óta kínál programokat a dunakeszieknek, november 29-én nyit az adventi vásár a Casalgrande téren.

Karácsonyi készülődés a Dióssi családnál

A Dióssi család igényesen kialakított otthonába belépve látom, meggyújtották az adventi koszorún a második gyertyát, mindenhol felfedezhető az ünnepi várakozás. A családfő kedvesen invitál a nappaliba. A házaspár nagy izgalommal készül a karácsonyra, hiszen december 24-én, szenteste tizenhatan ülik körbe majd az ünnepi asztalt: 6 felnőtt gyermek, azok párjai, 2 unoka, szülők és nagyszülők. Arra …

Advent második vasárnapján az összefogásból is jelesre vizsgáztak a dunakesziek

Vasárnap délután már messziről hallani lehetett a jól ismert, szépen szóló karácsonyi dalokat, melyek sokakat vonzottak a Casalgrande térre, ahol az adventi vásárba kilátogatók nagy örömére Radvánszki Edit vezetésével a programhoz illő ruhába öltözött REdit Szenior Örömtánc Klub tagjai és a gyerekek ropták a táncot. A meghatóan kedves hangulatot fokozta a Kerekerdő Tagóvoda műsora, majd …