A szerdai képviselő-testületi ülésen a költségvetési rendeletmódosításról szóló napirend tárgyalása során Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője módosító javaslatot fogalmazott meg.
A szerdai képviselő-testületi ülésen a költségvetési rendeletmódosításról szóló napirend tárgyalása során Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője módosító javaslatot fogalmazott meg.
A MÁV-csoport járatain tavaly ősztől kötelező a jegyelővétel Budapest elővárosi zónájában, a vonatokra természetesen csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában lehet felszállni. Korábban, ha valaki a jegyellenőrzéskor, azaz még a fedélzeten fizetett pótdíjat, alacsonyabb összeggel számolhatott, mintha ezt utólag, csekken tette volna meg.
Orbán Viktor egy nagyszerű vezető – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben rendezett békekonferencián.
A Covid után érzékelhetően megnőtt óvodáinkban azoknak a gyermekeknek száma, akiknél az ún. „képernyőtünet” látható: A gyermek néz rám, de nem érti, mit mondok neki. Szóbeli útmutatásnak nem tud eleget tenni, nem ismeri fel a helyzetet, elvárást, az ehhez kapcsolódó szavakat…
Dunakeszin nagyot léptünk előre a kutyák chippelése és ivartalanítása terén, de a macskák esetében még sok a tennivaló.
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) Mentoring Programja a szakmai tudás generációk közötti átadását, a vezetői utánpótlást és a szervezeti kultúra fejlesztését támogatja. A program inkluzív, strukturált rendszerben fejleszti a munkatársak kompetenciáit, növeli motivációjukat és elkötelezettségüket, miközben szorosan illeszkedik a vállalat hosszú távú HR stratégiájához és a cégcsoport globális mentorálási gyakorlatához.
Amikor a nyár lassan átadja helyét az ősznek, nemcsak a természet változik, hanem a ruhásszekrényünk darabja is. A színes felsők, vibráló színű ruhák és harsány kiegészítők mintha észrevétlenül eltűnnének, helyüket átveszik a szürke, fekete és barna darabok. A színek, amelyek júliusban még a napsütés fényében szinte kiáltottak, ősszel egyszerűen elnémulni látszanak.
Szerda délután Dunakeszi adott otthont a Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége jubileumi rendezvényének, ahol a 30 éves fennállás mellett a 75. Vasutasnapot és az Idősek Világnapját is megünnepelték. A rangos eseménynek a VOKE József Attila Művelődési Központ volt a helyszíne – nem véletlenül, hiszen ez a város legnagyobb vasutas bázisa, és egyben a helyi klub …
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) ismét meghirdeti a „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramját, amelynek célja a tanulmányi, sport- vagy kulturális területen kiemelkedő általános és középiskolás diákok támogatása. A program keretében a nyertes tanulók a szorgalmi időszak tíz hónapja alatt havi 8, illetve 10 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek, melyet tehetségük kibontakoztatására használhatnak fel. A program egyszerre szolgálja …
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Megyeri Kovács Kft. a következő napokban több helyszínen is járda akadálymentesítési munkálatokat végez a lakótelepen.