„Hogy nem vettem észre, hogy milyen szép./ Milyen gyönyörű még mindig.” (részlet a darabból)

„Hogy nem vettem észre, hogy milyen szép./ Milyen gyönyörű még mindig.” (részlet a darabból)
Immár második alkalommal rendezték meg a nagy népszerűségnek örvendő disznótoros fesztivált a váci Vörösház udvarán, ahol a helyben sütött ínyencségek gazdag kínálatával várták a vendégeket szombaton.
„Tavaly a májusi hivatalba lépésem után néhány hét alatt kellett elfogadtatnom a város 2023-as költségvetését, és lefektetnem Göd zavartalan működésének pénzügyi alapjait. Az elmúlt években már annak is örülni kellett, ha nyár elejére megszavazták a képviselők az adott évre vonatkozó költségvetést, az effajta pénzügyi tervezetlenség pedig kaotikus állapotokhoz vezetett, sokszor a működésképtelenség szélére sodorva Gödöt” – írja …
Az év ötödik hetében – január 29. és február 4. között – 47 400-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön közzétett jelentésében.
Két szóban tudom összefoglalni, nehéz és mozgalmas – válaszolta Juhász Attila, a gödi székhelyű Piramis Építőház Kft.-nek, mint Pest vármegye legnagyobb építőanyagkereskedelmi cégének tulajdonosa, az Újház Zrt., valamint az ÉVOSZ Magyar Építőanyagkereskedelmi Tagozat elnöke, aki Gránit Oroszlán díjat kapott felelős üzletember kategóriában, a társadalmi szerepvállalása és a közösségépítő szerepe elismeréseként.
Egy végzős gimnáziumi osztály és osztályfőnökük nagyot álmodott. Izlandra szeretnének eljutni osztálykirándulásra, és ezért tenni sem restek.
Dunakeszi Város Önkormányzata jelentős összeget fordít az éves költségvétéséből a városi fenntartású utak karbantartására, kátyúzására. Mindemellett Dunakeszi közlekedési úthálózatának fejlesztésére, a gépjárművel közlekedők biztonságos és kulturált kiszolgálása érdekében az állami fenntartású utak, közlekedési csomópontok, körforgalmak kiépítésére is áldoz saját forrásaiból a város.
– Kedden történelmi, három évre szóló bérmegállapodást írtunk alá a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóit tömörítő szakszervezetekkel, pontosabban csak héttel a kilencből: két Volánbusz-szakszervezet időt kért az ajánlat megvitatására – közölte az építési és közlekedési miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
Napjainkban Magyarország legnagyobb középfokú oktatási intézménye Dunakeszin épül. A szeptemberben megnyíló diáknegyedben két középiskola, a IV. Béla Király Gimnázium és a VSZC Lányi Ferenc Technikum diákjai lesznek az első diákok, akik a szakemberek példáján fellelkesedve a város többi iskolájának tanulóival közösen legóból építik meg a gigantikus intézményt.
A nagy beruházások korán túl vagyunk, de ettől még rengeteg tervünk és előkészített projekt van Dunakeszin 2024-re is. Nincs olyan dunakeszi lakos, aki ne tudná, és akit ne érintene, hogy szeptemberben megnyitjuk a diáknegyedet.