5 millió 486 ezer a beoltott, 52 az új fertőzött, elhunyt 1 beteg

A beoltottak száma 5 486 514 fő, közülük 4 916 927 fő már a második oltását is megkapta. 52 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808  128 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 992 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 738 782 fő, az …

Megkezdődött a kivitelezés a lezárt Nyugati pályaudvaron

A 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt halaszthatatlanná vált a pályahálózatának átfogó karbantartása az épületegyüttes tetőszerkezetének rekonstrukciója mellett. A vasúttársaság június 19-től július 17-ig kiemelt karbantartásokat végez a pályaudvari vágányhálózaton, annak teljes lezárásával.

Harmadszor indul útjára a Hol vagy, Kajla? program

Ma ismét útjára indul a Hol vagy, Kajla?  elnevezésű turisztikai program, amellyel az alsó tagozatos diákok fedezhetik fel az ország természeti és kulturális értékeit. 2021. június 16. és augusztus 31. között minden gyermek, aki a jegyvásárlás során felmutatja pecsétgyűjtő Kajla útlevelét és diákigazolványát, korlátlan számban díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz és a GYSEV belföldi …

Magyar az, akinek fáj Trianon!

Magyarország feldarabolásáról döntöttek a nagyhatalmak 1920. június 4-én, Trianonban. Ez a példátlanul gonosz, hazánkat teljes elsorvasztásra ítélő cselekedet azóta is fáj minden magát magyarnak érző honfitársunknak.

Nyártól szigorúbb lesz a készpénzellenőrzés a külső uniós határokon

Júniusban jelentősen változnak a készpénz behozatalának szabályai az Európai Unió külső határain. Szigorúbbá válik az ellenőrzés, és ezentúl egyebek mellett az aranyérmék, aranyrudak értéke is beleszámít az összeghatárba. A készpénznyilatkozatot továbbra is be kell nyújtani a vámhatóságokhoz az Unió területére belépéskor és a kilépéskor is annak, aki 10 ezer euró, vagy más valutában ezzel egyenértékű, illetve …

Megszűnt a kijárási tilalom és a közterületi maszkviselés – Átléptük az ötmillió beoltottat, ami újabb enyhítéseket jelent

Az ötmillió beoltott után életbe lépett az újraindítás újabb fokozata – olvasható a Koronavírus.gov.hu portál mai beszámolójában. Mint írták, véget ért a kijárási tilalom és az üzletek, éttermek nyitvatartására vonatkozó korlátozások. Közterületen nem kötelező a maszkviselés és a másfél méteres távolságtartási szabály is megszűnik. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a zárt terekben, mint a tömegközlekedési eszközökön vagy bevásárlóközpontokban továbbra …