Pest megye északi részén 213 millió forintos kormányzati támogatásból 12 településen 16 templom újulhat meg – közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Szobon.

Pest megye északi részén 213 millió forintos kormányzati támogatásból 12 településen 16 templom újulhat meg – közölte Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Szobon.
Sikeres szezont zárt tavaly a Dunakanyar napijegy, ezért a közösségi közlekedési szolgáltatók úgy döntöttek, hogy idén is elérhetővé teszik ezt a népszerű jegytípust. Mindössze egy napijegy megvásárlásával korlátlanul utazhatnak a kirándulni vágyók a Dunakanyarban közlekedő MÁV-START, MÁV-HÉV, Volánbusz és MAHART járatokon. Április 24-től nem csak a Dunakanyar napijegy, hanem a MAHART napijegyek is újra megvásárolhatóak …
A Dunakanyar turisztikai adottságainak fejlesztésére egyre több forrás áll rendelkezésre, mind az önkormányzatok, mind a térség gazdasági szereplői részére, melynek elnyeréséhez nélkülözhetetlen a régiós szintű együttműködés – jelentette be Grauszmann György, Verőce polgármestere. Ennek érdekében Nagymaros, Kismaros, Szokolya, Verőce és Kóspallag önkormányzatai alapító tagként csatlakoztak 2021. április 16-án „A BÖRZSÖNY KAPUJA Innovációs Klaszter” együttműködési megállapodáshoz. …
Harminckilenc új bringa- és görpark épül országszerte, ebből három a váci járásban.
A Dunakanyarban nemcsak épülnek, de meg is újulnak a bicikliutak. Az Ipoly mentén új szakaszokat adunk át, de a dunakanyari részen is igyekszünk minél komfortosabbá tenni a kerékpárutakat – jelentette be dr. Rétvári Bence, a térség országgyűlési képviselője. 2020-ban a Vác és Verőce közti szakaszok újultak meg, most pedig Vác déli határában, a Ligeten átvezető, …
Korábbi cikkünkben a Dunakanyar nagyobb városainak tégla-, valamint panellakásait vettük górcső alá, hogy megtudjuk miként alakultak a négyzetméter árak a tavalyi év történései kapcsán. Kiderül, hogy az ingatlanpiaci árak görbéje immáron nem meredeken ível felfelé, hanem kezd ellaposodni.
„A természet védelme közös ügyünk és nem elég, ha csak beszélünk róla, tenni is kell érte” – vallja Szabó Csaba, a program ötletgazdája. A Zöld Dunakanyar Program most bebizonyítja, hogy aki szeretne és tenni akar a környezetéért, annak lehetősége van rá. Erre hívta fel a figyelmet az M1-Kék bolygó műsora is. E közös ügyet egyaránt támogatja az Ipoly Erdő ZRt., Rétvári …
Húsvét kapcsán az alábbi gondolatokat fogalmazta meg dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora az AVKF hallgatói, oktatói, munkatársai, valamint a közoktatásban résztvevő tanulók és pedagógusok számára:
A tömeges lakossági oltási program mielőbbi biztonságos végrehajtása érdekében a váci szakrendelő működésében átmeneti változások lépnek életbe, melyről a háziorvosok is tájékoztatást kaptak – olvasható a Jávorszky Ödön Kórház honlapján.
Dóka Tamás, a váci egyházmegyei Pilis plébánosa egy régi hagyomány felelevenítésével szeretné felvenni a harcot a Covid-járvány ellen. Arra biztatja minden magyarországi település lakóit, hogy a korábbi nagy pestis-, illetve kolerajárványok emlékezetére felállított út menti keresztek mintájára most Covid-kereszteket állítsanak fel.