Temesvári Istvánnak, a VSD leköszönt elnökének több évtizedes tevékenységét ünnepelték

Egy korszak zárult le Dunakeszi sportéletében, amikor Temesvári István, a Városi Sportegyesület Dunakeszi elnöke bejelentette visszavonulását. István 31 éves vezetői karrierjét ünnepélyes keretek között búcsúztatták a Dunakeszi Nyíltvizi Edzőközpontban, ahol a szakosztályvezetők, irodai munkatársak mellett Seltenreich József, a Dunakeszi Sportigazgatóság vezetője is részt vett.

Rétvári Bence: a változó világrendben is Szent Istvánhoz kell viszonyulnunk

Szent Istvánhoz kell viszonyulnunk ma is: kimaradni azokból a konfliktusokból, ami nem a mi konfliktusunk, szövetséget kötni azzal, akivel a szövetségkötés Magyarországnak hasznára válik, és felvállalni a konfliktust ott, ahol nem Magyarország érdekéről van szó – fogalmazott ünnepi beszédében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfőn Verőcén.

Gulyás Michelle és Gyulay Zsolt belügyminisztériumi kitüntetésben részesült

„Gulyás Michelle rendőr hadnagy, olimpiai bajnok és Gyulay Zsolt MOB elnök, kétszeres olimpiai bajnok a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozata kitüntetést kapták a Belügyminisztériumban augusztus 20. alkalmából. Egy ország drukkolt nekik, egy ország büszke rájuk” – írja közösségi oldalán Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Vác központú választókerület országgyűlési képviselője.

Nívós ünnepi programok Sződligeten

Idén immár 5. alkalommal rendezik meg a nagy sikernek örvendő operagálát Sződligeten, melynek ötlet- és házigazdája a településen élő Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A hazai és nemzetközi operaslágerek az operaélet meghatározó művészeinek előadásában, kísérőprogramok és felejthetetlen élmény vár mindazokra, akik ellátogatnak a sződligeti főtérre augusztus 19-én este! A belépés ingyenes!