Örömmel jelentjük be, hogy hosszúra nyúlt szünet után november 20-án újra megnyitjuk kapuinkat.Budapest 150. születésnapja alkalmából méltó programokkal, korcsolyázással ünnepeljük meg ezt a jeles napot – olvasható a műjégpálya hivatalos oldalán.
Dunakeszin tartották a női magyar és lengyel futsalválogatott mérkőzését
A magyar női futsalválogatott szombaton és vasárnap is vereséget szenvedett a lengyelektől a Dunakeszin rendezett barátságos mérkőzésen.
Bemutatták a Tuzson-Berczeli Péter festőművész eddigi pályaívét megrajzoló albumot
Bemutatták a Tuzson-Berczeli Péter festőművész, grafikus eddigi pályaívét megrajzoló albumot pénteken Dunakeszin, melyet Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési központ igazgatója szerkesztett. Az esemény fővédnöke Dióssi Csaba, Dunakeszi város polgármestere volt.
Felelős üzletember kategóriában Juhász Attila, a gödi Piramis Kft. ügyvezetője is Gránit Oroszlán Példakép díjat kapott
A Férfiak Klubja november 17-én, pénteken nagyszabású Gála keretén belül immár hetedik alkalommal adta át a Gránit Oroszlán Példakép díjakat. A kifejezetten férfi példakép-díjjal idén is öt kategóriában olyan követendő ikonokat díjaztak, mint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Sasvári Sándor színművész, Vukics Ferenc alezredes, Keszthelyi Tibor vízilabdautánpótlás-edző, vagy Markovich Béla üzletember.
December 8-ig látható a művelődési központban a Forte Fotóklub Vác hagyományos évzáró tárlata
Pénteken nyílt és december 8-ig látható a művelődési központ emeleti félkör galériájában a Forte Fotóklub Vác „Fotó ünnepe” című hagyományos évzáró tárlata.
Ma utoljára megtekinthető a Szent Korona vándorkiállítás Ipolytölgyesen
Egy öt méteres, a Szent Koronát ábrázoló installáció díszíti az ipolytölgyesi templom előtti teret. Az építménybe be is léphetnek az érdeklődők, körbejárhatják, belsején és külsején a korona és az uralkodók rövid történetei olvashatók.
Rétvári Bence: Vác vezetését is felszólítom, hogy utasítsa vissza Karácsony Gergely ultimátumát!
Karácsony Gergely ne zsarolja azzal a váciakat és a kormányt, hogy elzárja az agglomerációban a vízcsapot. Saját hibái árát ne másokkal fizettesse meg! – szólította fel Rétvári Bence, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője Karácsony Gergely főpolgármestert a Facebook oldalára feltött videóban.
Magánintézmények jelene és jövője
A dunakeszi KONELI intézmények óvodája és iskolája részt vett az Egerben megrendezett XXV. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián. Az eseményen a KONELI, mint alapítványi fenntartású intézmény, méltóan képviselte szemléletét, és kiemelte a konstruktív életvezetés oktatásának fontosságát, jövőjét.
Családbarát Vállalat elismerést kapott a DDC
A családbarát szemléletmód mára már alapvetésnek számít. A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) – amely közel 600 munkavállalót foglalkoztat – is nagy hangsúlyt fordít arra, hogy a munkavállalók családbarát munkahelyként tekintsenek a cégre. A DDC családbarát törekvéseit 2023-ban ismét elismeréssel díjazták.
Elindult a nemzeti konzultáció
Elindult a nemzeti konzultáció – közölte a kormány a Facebook-oldalán pénteken.