Mint arról e lap hasábjain is beszámoltunk, május 24-én rajtolt el a 70. Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokság és az 5. Dunakeszi Vitorlázórepülő Bajnokság a dunakeszi repülőtéren. A kilenc napig tartó országos bajnokság és a Dunakeszi Város Vándordíjáért kiírt verseny ünnepélyes eredményhirdetése június elsején volt.
Fergeteges évzáró gálaműsorral búcsúztatták a tanévet a Váci Petőfi Sándor Általános Iskola tanárai és diákjai
Újra eltelt egy év, a gyerekek, kicsik és nagyok fantasztikus gálaműsorral búcsúztatták a 2024/25-ös tanévet május 30-án, pénteken a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében. A 3 részből álló műsort közel 1500-an tekinthették meg a kedves szülők és meghívott vendégeik.
Hároméves lett a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat – már közel 150 bevetésen vannak túl
Három évvel ezelőtt, 2022. június 1-jén néhány elhivatott természetjáró és önkéntes döntő lépést tett: a királyréti büfé teraszán aláírták a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat alapító okiratát. Az azóta eltelt időszakban az egyesület jelentős fejlődésen ment keresztül, és mára a térség egyik legfontosabb önkéntes mentőszervezetévé nőtte ki magát.
Tánc-, csikós- és trükklovas bemutató a Vácdukai Vágtán
Délelőtt kezdődő és éjszakába nyúló ingyenes programok sokasága várja a látogatókat holnap a hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Vácdukai Vágtán, amelyet a Kővágó településrészen tartanak meg.
Vitályos Eszter: Magyarország életében alapvető jelentőségű a visegrádi együttműködés
A visegrádi együttműködés Magyarország életében alapvető jelentőségű, mivel hiszünk a régiós összefogás, Közép-Európa népeinek az erejében – hangsúlyozta a kormányszóvivő az idén 12. alkalommal megrendezendő VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó programját bemutató sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Erdély: Dunakeszi táncosok vitték a prímet a sóskúti néptánc- és népzenei fesztiválon
A hagyományait és kultúráját szenvedélyes hűséggel megélő Székelykeresztúr életében az egyik kiemelkedőbb kulturális program a Sóskúti néptánc- és népzenei fesztivál, amely közel fél évszádos múlttal büszkélkedhet.
Szijjártó Péter: a Samsung SDI átadta a valaha volt egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon
A Samsung SDI átadta a valaha volt egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon, ami jól mutatja, hogy a keleti nyitás stratégiája egészen új dimenzióba lépett mostanra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Gödön.
Múzeumok éjszakája Sződligeten is
A Korsók Háza Európa egyik legszebb korsó múzeuma, melyet 3 éve „Pest Vármegyei Érték” -nek nyilvánítottak.
Félévzáró rendezvény a Duna Összefűz Nemzetiségek Klubban
A Duna Összefűz Nemzetiségiek Klubja június 5-én tartotta félévzáró rendezvényét, melyen megemlékeztek az örmény népirtás/genocídium/110. évfordulójáról. A vendégeket Sólyomvári György korábbi dunakeszi örmény elnök köszöntötte, utána Varga István, a székesfehérvári örmény elnök tolmácsolta Örményország tiszteletbeli konzuljának jókívánságait.
Elkezdődött az Ipoly Feszt a Vox Humana nyitóhangversenyével, a héten Szob és Márianosztra a kiemelt helyszínek
A váci Vox Humana kórus pénteki nyitóhangversenyével, majd a szombati egész napos programmal, kapcsolódó túrával elkezdődött az Ipoly Feszt 2025 programsorozata – a kezdő helyszín Kemence volt, ezen a héten pedig Szobra és Márianosztrára csábítják az érdeklődőket a szervezők igen gazdag kínálattal.