oktatás

Tizenkét alap- és három mesterszakot kínál a 2024-es felvételin a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola

A szakmai tapasztalatot, a nyelvtudást és a versenyeredményeket is többletpontokkal ismeri el az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, amely új pontszámítási szabályaival azoknak a szakembereknek is kedvez, akik gyerekekkel foglalkoznak, de szeretnék továbbképezni magukat. Az alap- és mesterszakokat, valamint számos szakirányú továbbképzést kínáló intézmény idén is részt vesz az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, de az érdeklődők …

időjárás

Rég tapasztalt hideg Magyarországon – hétfő este 8 órától életbe lépett a „vörös kód”

A hideg időjárás miatt hétfő este 8 órától léptették életbe az úgynevezett vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kultúra

A váci nagy siker után Dunakeszin kápráztatja el a közönséget újévi koncertjével a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar

„Nagy szeretettel köszöntük meg a Dunakeszi Szimfonikus Zenekarnak a 25. Újévi Koncertet. Farkas Pál karmester 30 éve vezeti a zenekart, amely 40 évvel ezelőtt Váci Szimfonikus Zenekarként alakult. A nagy érdeklődésre való tekintettel dupla koncertet adtak a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében” – olvasható a város polgármesterének elismerő szavai a közösségi oldalán.

időjárás

Télies idő várható a jövő héten sok napsütéssel

Télies idő várható a jövő héten sok napsütéssel: a csúcshőmérséklet jellemzően fagypont körül alakul, és éjszakánként országszerte fagyra kell készülni, pénteken és szombaton hajnalban a szélvédett körzetekben akár mínusz 12 Celsius-fok is lehet. A hét első felében még elszórtan lehet gyenge havazás, majd ez is megszűnik, de a szél élénk, olykor erős lehet – derül …