Mivel többen jelezték már, hogy szükség esetén szívesen állnának a falu rendelkezésére, Verőce Község Önkormányzata egy teljesen önkéntes alapon működő segítő csoportot szándékozik létrehozni, mintegy bővítve a már meglévő katasztrófavédelmi csapatát – tájékoztatta a helyieket Verőce Község Önkormányzata.
Pálos negyeddöntős, nem jutottak fináléba a sportlövők
A címvédő Pálos Péter bejutott a negyeddöntőbe az asztaliteniszezők MS11-es kategóriájában a párizsi paralimpián.
Nívós díjjal ismerték el a DDC munkásságát
Újabb mérföldkőhöz ért az ország egyik meghatározó építőanyag-gyártója: nívós díjjal ismerték el a DDC munkásságát. Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) több évtizedes fennállása során már számtalanszor bebizonyította: az üzleti környezethez való alkalmazkodás jegyében képes az állandó megújulásra, folyamatosan szem előtt tartva a hazai értékeket. Ezúttal a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft.-vel való együttműködés során alkotott igazán kiemelkedőt: …
Csiliszósz, csilis csoki, csilis fagyi és a többiek – Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a XII. Nagymarosi Csípős Fesztivál
Csili, csili, csili és csili… A Nagymarosi Csípős Fesztiválokat ez jellemzi. A mostani, a XII. is erről szólt. Augusztus utolsó hétvégéjén, 31-én ismét megtelt a „Csili utca”, a nagymarosi Duna-parti sétányon, ahol a hűvös lombok alatt királyi panorámával már kora reggeltől várták a látogatókat.
Becsengettek – Dunakeszin két középiskola a szombaton átadott diáknegyedben kezdte a tanévet
Augusztus és szeptember fordulója történelmi időszakként vonul be Dunakeszi krónikájába, amely hírt ad majd arról az utókornak, hogy 2024. augusztus 31-én ünnepélyesen avatták fel Magyarország legnagyobb közoktatási fejlesztéseként a Dunakeszi Diáknegyed középiskolai centrumot. A látványos avató ünnepség után pedig még aznap a Nemzeti Tanévnyitónak adott otthont az európai színvonalú oktatási intézmény, melyet ma reggel, szeptember …
Szombaton ünnepélyesen elindult a köznevelési és szakképzési tanév
A 2024/25-ös köznevelési és szakképzési tanévet Dunakeszin nyitotta meg ünnepélyes keretek között Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Rétvári Bence a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára.
Magyarország legnagyobb közoktatási fejlesztését adták át Dunakeszin
– A felkészültség azt jelenti, hogy vannak képzett szakemberek, akik értik, és nemcsak követni, hanem alakítani is tudják a változásokat. Ahhoz, hogy ilyen szakembereink legyenek, a legmagasabb színvonalú oktatásra, illetve képzésre van szükség – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Dunakeszi Diáknegyed átadásán. Tuzson Bence igazságügyminiszer, a térség parlamenti képviselője szerint az itt tanulók …
A Váci Tankerületi Központ 11 intézményében 1,5 milliárd forint értékű fejlesztések valósulnak meg
Tetőrekonstrukció, akadálymentesítés, fejlesztőszoba kialakítása, udvarfelújítás-komfortosítás: ilyen és hasonló fejlesztések valósulhatnak meg záros határidőn belül a Váci Tankerületi Központ tizenegy intézményében a TOP 20 3.3.3 projekt keretében.
Szüreti felvonulás és mulatság lesz Verőcén
Szüreti felvonulást és mulatságot tartanak szeptember 14-én, szombaton 14 órától Verőcén.
Meghosszabbítják jövő csütörtökig a másodfokú hőségriasztást
Meghosszabbítják a hatóságok a korábban kiadott másodfokú hőségriasztást; az országos tisztifőorvos a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján az augusztus 24-én, szombaton 00.00 órától kiadott hőségriasztást szeptember 5-én, csütörtökön 24.00 óráig meghosszabbítja az ország egész területére.