Nagymaros várossá alapításának 700. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként rendezik meg idén 8. alkalommal a Szent István-napi borünnepet Nagymaroson, augusztus 18-19-én, a Fő téren és a Duna-parton.
Részlegesen lezárják az M2-es egyik csomópontját
Részlegesen lezárják az M2-es autóút gödi csomópontját. Augusztus 8. és 16. között nem lehet majd Budapest felé felhajtani a gyorsforgalmi útra.
Különleges komolyzenei élményt nyújt a londoni Ealing ifjúsági zenekar koncertje Zebegényben
Az Ealing Ifjúsági Zenekar, Anglia egyik vezető ifjúsági zenekara. Repertoárjuk a 19. és 20. századi szimfonikus művek széles skálája. A zenekarnak jelenleg 75 tagja van, 13-19 év közötti fiatalok, Nyugat- London 30 iskolájának legjobb zenei tanulmányokat folytató diákjai közül válogatva.
Dunakeszi: Biztonságosabbá válik a Martinovics-Táncsics utcai kereszteződés
Három új gyalogátkelőhelyet alakítanak ki a Martinovics utca, a Budai Nagy Antal utca és a Táncsics Mihály utcákban. A munkálatok várhatóan a nyári szünetben el is készülnek.
Hatalmas mennyiségű hulladékot gyűjtöttek össze a Dunából
Csúcsdöntés történt a Magosfa Alapítványnak a most hétvégi váci Duna tisztítási akcióján: 112 zsák hulladékot, 6 autógumit és számos amorf, a zsákokban sem elférő hulladékot gyűjtöttek be, összesen 10 m3-t. A Magosfa 15 korábbi folyótisztítási akcióján 1,5 nap alatt soha nem szedtek még össze ennyi, oda nem illő dolgot a folyókból – írja a vaci-naplo.hu …
Rétvári Bence: Brüsszel védelmi pénzt szed, az önvédelem jogát elvenné a tagállamoktól
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint azért szabott ki rekordmértékű bírságot a migráció megállítása miatt hazánkra az Európai Unió Bírósága, hogy rávegyék Magyarországot: álljon be a sorba. Rétvári Bence a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában leszögezte: Magyarország nem hajlandó a migrációt pártolni, nem hajlandó a háborút pártoló országok közé belépni.
Egységes helyjegy és új helyfoglalási lehetőség a Volánnál
Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetik – a távolságtól független 300 forintos – egységes helyjegyet – közölte a MÁV hétfőn az MTI-vel.
A váci Mákvirág lett idén Magyarország tortája
A váci Édes Vonal cukrászda cukrásza, Kovács Alfréd Mákvirág nevű, mákos-feketeribizlis-feketeszezámos kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet, Magyarország cukormentes tortája pedig a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai, Novák Ádám és Csonka László Zöld Málna elnevezésű málnás-pisztáciás-fehércsokoládés-rózsavizes alkotása lett – jelentették be csütörtökön az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent István-napi …
Megújul a Magyarság Sporttelep régi bejárata
Augusztusban megkezdődik a Magyarság Sporttelep Fő úti bejáratának felújítása. A pályákhoz be lehet jutni, mutatjuk, hogyan.
Módosul a vonatok és a Volánbusz-járatok menetrendje a szombati munkanap miatt
A munkanap-áthelyezés miatt pénteken az aznapi munkanapra, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, és módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is – közölte a Mávinform csütörtökön az MTI-vel.