A Profession.hu 2023 tavaszán 18-65 évesek körében végzett reprezentatív felmérést a mesterséges intelligencia használatáról 1000 magyarországi munkavállaló megkérdezésével. Az MTI-nek küldött csütörtöki közleményben ismertetik, hogy felmérésük szerint a munkavállalók 12 százaléka használt már mesterséges intelligenciát, ez nagyobb arányban jellemző a fiatalokra, a felsőfokú végzettségűekre és a Budapesten élőkre.
Közel 20 éve ünnepeljük a Dunát ezen a napon
A Duna napot minden évben a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának (1994. június 29.) évfordulóján ünneplik a Duna-medence országaiban, idén immár 20. alkalommal.
Tánc az életünk
2023. június 24-én, szombaton rendezte évzáró gálaestjét a névválasztásuk 15. évfordulóját ünneplő EtvieDanse Táncstúdió a VOKE József Attila Művelődési Központban. A francia eredetű szó jelentése: tánc az életem. A névválasztást a kiváló koreográfus Maurice Béjart: Életem a Tánc könyvének címe ihlette.
Rétvári Bence: fontosak a szűrőprogramok a betegségek korai felismerésében
Az ingyenes lakossági szűrőprogramok célja az elkerülhető, az életmódváltással megelőzhető, illetve korai stádiumban sikeresen gyógyítható betegségek mielőbbi felismerése – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Helybe visszük a szűrővizsgálatokat elnevezésű országos program indítása alkalmából csütörtökön, a Heves vármegyei Kerecsenden.
Szavak és színek – Balogh Edit új novellája
A minap jelent meg az Ébredés című antológia, melyben egy szívszorító novellával mutatkozott be a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola egyik tanára, Balogh Edit is. Mi inspirál egy matematikatanárt arra, hogy novellát írjon? – kérdeztem a szerzőtől.
Tuzson Bence lesz az új igazságügyi miniszter
Orbán Viktor miniszterelnök tudomásul vette Varga Judit igazságügyi miniszter lemondási szándékát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán.
Minden, amit érdemes tudni a SZÉP-kártya-juttatás kedvező változásairól
Augusztus 1. és december 31. között a munkáltatók egyszeri alkalommal, legfeljebb 200 ezer forint támogatást adhatnak béren kívüli juttatásként a munkavállalók SZÉP-kártyájára az évi 450 ezer forint rekreációs kereten felül.
Újabb okoszebrát adtak át Dunakeszin
A városi önkormányzat és a Generali Biztosító Zrt. közös összefogásának eredményeként újabb okoszebrát adtak át Dunakeszin, melyet a nagy forgalmú Kossuth Lajos úton helyeztek üzembe a Tóváros és a Toldi-Dombliget lakópark között haladó útszakaszon.
Pénteken indul a Fissz Feszt, azaz a Fiatalok Szabadtéri Színpada
2023. június 30-án ismét megnyitja kapuit a A FISSZ FESZT, a Fiatalok Szabadtéri Színpada nem csak fiataloknak!
Díjat nyertek a Dunakeszi Széchenyi István Általános iskolások
„Legjobbak a jók között” díjat nyertek el alkotásukkal a Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola „Széchenyis Zümik”diákjai az országos „Add tovább a jót, amit Te is kaptál!” országos gyerekpályázaton.