Egyéb

Tavaly kiemelkedően sok házasságot kötöttek Dunakeszin

A koronavírus-járvány és a védekezéssel járó korlátozások megnehezítette a jegyespárok és az anyakönyvvezetők helyzetét is, ám ennek ellenére 2020-ban kiemelkedően sok, 258 házasságot kötöttünk. A veszélyhelyzet bejelentése után a legtöbb budapesti és környékbeli település hivatala bezárt, nem tartottak esküvőket. Dunakeszin minden házasulót fogadtunk, függetlenül attól, mely településről érkeztek, így az esetek 1/3-ban a pároknak nem volt dunakeszi kötődésük – mondta el érdeklődésünkre Ladányiné Nováki Erika, a Dunakeszi Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetője.

  • Az új helyzet mindkét részről kreativitást igényelt. Miután ügyfélszolgálatunk bezárt, mindennapos volt, hogy a Hivatal udvarán, egy padon ülve írjuk a jegyzőkönyvet, egyeztetünk a párokkal. 

A jegyesek nehéz szívvel, de tudomásul vették, hogy sokáig csak két tanú jelenlétében tarthattuk meg a szertartásokat. Volt, hogy az esküvőre nem készültek el a karikagyűrűk, vagy nem sikerült menyasszonyi csokrot készíttetni. Többen próbálták újabb időpontra halasztani a szertartást, bízva a kedvezőbb feltételekben.

A házasságkötés ünnepélyességét megteremteni nem egyszerű feladat ebben a helyzetben. Igazán megható volt az egyik házasuló pártól, hogy a szertartás előtt a székekre táblákat helyeztek ki a jelen nem lévő hozzátartozók nevével. Több jegyespár telefon segítségével élőben közvetítette az eseményeket a család részére, és olyan is előfordult, hogy a kis házasságkötő terem ablakát kinyitva kísérték figyelemmel a szülők, ahogy a fiatalok kimondják az igent. A maszkviselés kellemetlenségét néhány házasuló tréfás hímzések használatával próbálta ellensúlyozni („Mr – Mrs”,  Igen-Igen”)

A házasulók kedvét nehéz megtörni. 2021. április végéig 108 esküvőt tartottunk. Reméljük, hogy a korlátozások fokozatos feloldásával lassan visszatérhetünk a nagyobb létszámú szertartásokhoz – hangzottak Ladányiné Nováki Erika anyakönyvvezető optimista szavai.

A külföldön dolgozók többsége itthon kötne házasságot

  • Az évről évre nagyobb számú házasságkötések a pandémia hatására átmenetileg csökkentek. Már 2020-ban az volt a tapasztalat, hogy több jegyespár elhalasztotta az esküvőjét 2021-re – ezt már Szeredi-Kiss Mariann művelődésszervező, a dunakeszi Mary Wedding esküvőszervező cég ügyvezetője mondja, aki azt tapasztalja, hogy akik elhalasztották – bár még az időpontban bizonytalanok – nagy esküvőt terveznek.
  • A külföldön élő magyar párok közül többen is átütemezték magyarországi esküvőjük időpontját, hiszen nem csak a beutazást, hanem a visszautazást is mérlegelnie kell a meghívottaknak. Akik bátrak voltak és tavaly megtartották esküvőjüket az aktuális szabályok betartásával, azoknak javasoltuk, hogy lehetőleg egy helyen történjen a szertartás a vacsora és a party. Nagyban segíti a nyáron házasságkötésre készülőket, hogy a nyitás első lépései megtörténtek, ez reményt ad arra, hogy tovább haladjanak az esküvői előkészületek. Természetesen ez időben nem egyszerű a szolgáltatók helyzete sem, mert alkalmazkodnunk kell a párok változó igényeihez.

A korlátozások enyhítése segíti az esküvők megtartását is

Szeredi-Kiss Mariann és Nagy Ágnes szépségkirálynó
  • Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen stílusú menyasszonyi ruha hódít a hölgyek körében?
  • A menyasszonyi ruhakölcsönzésben is tapasztaltuk a hölgyek reményteli várakozását a korlátozások feloldásával. Az egyre merészebb vonalak már nem csak a ruha hátán, hanem a dekoltázsban is megjelennek. Az alsórész abroncsos megoldását felváltotta a több rétegből álló szoknyarész, ez lehet tüllből, muszlinból és különleges csipkéből. Vannak olyan menyasszonyok, akik nem szerettek volna csipkéből ruhát, mégis a próba alkalmával beleszerettek. Hódítanak a vintage, rusztikus, bohém stílusjegyek – árulta el Szeredi-Kiss Mariann, a Mary Wedding esküvőszervező ügyvezetője.

Vetési Imre (Dunakeszi Polgár)

Fotó: Mary Wedding

Még szintén érdekelheti...