Dunakanyar régió

Tavaszi Hadjárat Dunakeszin – Esküt tettek a gyerekek

 A pandémia miatt egy év szünet után folytatódik Európa térben és időben legkiterjedtebb hagyományőrző rendezvénysorozata a Tavaszi Emlékhadjárat, melyet a Hungarikum Bizottság 2020. május 21-én kiemelkedő nemzeti értékké nyilvánított.

    Mint korábban minden évben, úgy most is Dunakeszit is útba ejtették a hadjárat résztvevői, a Mogyoródi Sándor-Huszár Történelmi Lovas Hagyományőrző Egyesület katonái. A találkozó ezúttal május 8-án a Március 15. téren volt, melyen nagycsoportos óvodások és általános iskolás alsó tagozatos kisdiákok népes csoportja fogadta a trombitaszóval bevonuló huszárokat, élükön Ferenczi János hagyományőrző huszár alezredessel, a Mogyoródi huszárok csapatkapitányával, aki a Himnusz elhangzását követően jelentést tett Dióssi Csaba polgármesternek, majd a XXXII. Emlékhadjárat szervezői és résztvevői nevében oklevelet adott át a városvezetőnek.

    Ugyancsak a hagyományokhoz igazodva, megkoszorúzta a forradalom és szabadságharc emlékművét Dióssi Csaba és Tuzson Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, valamint a hagyományőrző huszárok nevében Ferenczi János és huszártársa.

    A találkozó keretében eskütételre került sor. Az alezredes elmondta a gyerekeknek, hogy az eskütétel azért fontos, mert az ember szavával, hitével cselekszik a haza érdekében. Szent a magyar zászló, a Himnusz és az eskütétel. Arra kérte a gyerekeket, hogy a Sipos Imre hagyományőrző hadnagy, („civilben” színész, a Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója) által felolvasott eskü szövegét mondják utána. A nagyszámú gyereksereg lelkesen mondta el a „derék honvédekhez, huszárokhoz, és jó hazafiakhoz illő módon” az esküt. A felemelő percek után a Szózat hangjaival fejeződött be a találkozó, melyen a gyermekek nagy örömére „lósimogatásra” is sor került.

    Még megtudtuk, hogy Pest megyében járják végig a hadjárat útvonalát. Mogyoródról indultak, Fóton megálltak és tisztelegtek a kastélynál, Dunakeszi után Szigetmonostor felé vették az irányt komppal, majd „visszakompoltak” a Dunán. Vácon a templomkertben fejeződött be az 1849. április 6-i győztes váci csata emléke előtt tisztelgő tavaszi emlékhadjárat.

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...