Sport

Eredményekkel frissítve: Negyvenegy horgász kémlelte a Dunát

Első alkalommal rendeztek országos dunai horgászversenyt Dunakeszin, melyet Magyarország legnagyobb, 12 ezer taglétszámú egyesülete, a Kék Dunai Horgászegyesület szervezett. Mint azt Tóth Györgytől, az egyesület elnökségi tagjától megtudtuk, 41 horgász nevezett be a folyóvízi Feeder-kupára. Dunakesziről tizenöten vettek részt, de van, aki Nyíregyházáról, Kecskemétről, Tatabányáról vagy Budáról érkezett.

Tóth György éppen egy világbajnokot látogatott meg

– Nagyon jónak mondható a versenyen induló horgászok létszáma, mivel a dunai horgászás komoly szakmai felkészültséget és felszerelést igényel, ismerni kell a folyó sodrásvonalát, hol sekélyebb vagy mélyebb a víz – ismertette Tóth György.

A legfiatalabb horgász egy 12 éves dunakeszi fiú, aki 3 éves kora óta hódol ennek a szép sportnak, amit édesapja révén szeretett meg. Ő ugyancsak az indulók között van.

A horgászok, akikkel sikerült beszélni, elmondták, hogy nagyon kedvelik a dunai horgászást, ám ezúttal kevés hal akadt horogra, pedig gyönyörű az időjárás. (Ebéd után, 13 óra körül készítettük a helyszíni beszámolónkat. a szerk.)

Tóth György szerint sem könnyű a dunakeszi partszakaszon horgászni, a legideálisabb helyszín a rév fölötti terület, ahol azonban jó időben sok a sétáló, rengeteg drótkötél van vízben, a kihelyezett bója is kihat az eredményességre. A sétány alatt kijelölt helyen köthetnek ki a hajók, jó lenne, ha mindenki betartaná az előírásokat – világít rá a gyakorlatra. Majd arról beszél, hogy például a szabad strandnál jelenleg igen sekély a víz, de ennek ellenére volt, aki 1,5 kilogrammos halat is fogott.

Porkoláb Tamás

– A horgászat vonzereje és szépsége az, hogy az ember kint van a természetben, ami számomra a legfontosabb – tudom meg Porkoláb Tamástól, aki a sorsolásnak köszönhetően a Nyíltvizi Edzőközponttal szemben lévő parton foglalhatta el a „bázisát”.

Tamás Dunakeszin él, ám gyermekkori éveit egy alföldi faluban élte, ahol a „kis folyóban” pecázó felnőttek megkedveltették vele ezt a szép sportot. Mert ő is annak tartja: – Igazi kihívás a horgász számára, hogy a vízben élő, és a szemünk elől elrejtőzködő halat valahogyan „becserkésszük” mindenféle trükkökkel és csalikkal innen a partról. Ez igazán izgalmas „párviadal”.  Milyen trükkök vannak? Meghatározó a horog mérete, az élő csalik minősége, az etetőanyagok összetétele, az etetőkosarak mérete mind hatással van a sikerre. Számomra örömöt jelent és természetes, hogy kint vagyok a természetben, leginkább a Dunán szeretek horgászni. Főleg márnázni szeretek, bár nagyon erősen védekezik, igazi sporthal, de van itt jászkeszeg, dévér- és karikakeszeg is. Minden évben száznál is több márnát fogok Dunakeszinél, amit évek óta sikerül teljesítenem. A márna nagyon kedveli a sajtot és a csontit, a legnagyobb 4,5 kilogrammos volt, amit itt fogtam. A legnagyobb dunakeszi fogásom egy 15 kilogrammos amur volt, de sokszor akadt a horgomra 5-6 kilogrammos ponty is – újságolta büszkén Porkoláb Tamás, akit barátnője rendszeresen elkíséri horgászni, mert ő is imádja a természetet, a jó levegőt, és a pecázás izgalmát.  

Tamástól elköszönve visszatértem Tóth Györgyhöz, Dunakeszi egyik ismert vállalkozójához, a verseny egyik bírájához, aki elmondta, hogy a szabad strandnál a jászkeszeg mellett védett leánykoncért is fogtak, amit a mérlegelés után rögtön vissza is engedtek a Dunába. De több versenyző horgára „akadt” paduc is – tette Tóth György.  

A sportvezető elmondta: az első országos dunai versennyel a sport, a természet szépsége mellett Dunakeszi remek adottságait, vonzerejét is szerették volna megmutatni.

Ez pedig remekül sikerült.

(Vetési)

Fotó: KesziPress és Tóth György

***

A helyezettek névsora: A szektor: 1.  Palócz Pál,   2. id. Sipos Gábor,    3. Hajós Tamás,  B szektor: 1.  Porkoláb Tamás,     2.  Pécz Maxim,     3. Szilveszter Mircea,     C’ szektor:  1.  ifj. Sipos Gábor.    2.  Jerabek Antal.    3.  Boda Máté.  

Összetett  győztes:  ifj. Sipos Gábor.

Még szintén érdekelheti...