Vác

Fényárba borul a Naszály-hegy

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) számára mindig is fontos volt, hogy kiemelten kezelje a régió természeti erőforrásait és támogassa a működési környezetében élő közösségeket. Örömmel áll minden olyan kezdeményezés mellé, amellyel a környezetében élők számára értéket teremthet. Éppen ezért támogatta a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész, Bogányi Gergely kezdeményezését, egy fénykereszt felállításával kapcsolatos törekvését.

A zongoraművész Vácott született, és a szülővárosában kezdte meg zongoratanulmányait. Ahogy a DDC, úgy a ma már világszerte (el)ismert Bogányi Gergely számára is fontos, hogy minden lehetőséget megragadva támogassa Vácot és környékét.

A zongoraművész egy több méter magas, úgynevezett fénykeresztet állíttat a Naszály-hegyen, amely fontos szakrális jelentéssel bír. Régóta érlelődött benne a fénykereszt gondolata, valamint az, hogy a világban fellépő nehézségek ellen ezzel is védekezni tudjon a település. Meggyőződése, hogy a jelképnek erős védelmi hatása van, fizikai és lelki értelemben egyaránt.

2005-ben több mint 7000 fénykereszt állt már világszerte. Magyarországon 2002. november 1-jén állították fel az elsőt Debrecenben, a másodikat Tolna megyében, Németkéren, a harmadik ismert fénykereszt pedig a máriaremetei.

A – világszerte nagy jelentőséggel bíró – fénykeresztet a Naszály déli oldalára állítják fel november elején, amelyhez a DDC a területet biztosítja, illetve az alap elkészítésében is segédkezik.

Még szintén érdekelheti...