Egészségügy

Egészségmegőrzést segítő szűrés Dunakeszin

Dunakeszi főterén, pénteken ezúttal nem a kulturális programokra érkezettek sorakoztak a sátrak és a modern autóbusz előtt, hanem azok várakoztak, akik a mozgó egészségügyi szűrőbusz szolgáltatásait vették igénybe.

A délidőhöz közeledve sokan jöttek el a IV. Béla király főtérre, akik többsége – mint megtudtuk – a Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub tagjai. A várakozást kedélyes beszélgetésekkel, a helyben felkínált forró tea kortyolgatásával töltötték el.


– Itt többféle vizsgálatot végeznek és az eredményt rögtön megtudjuk. A szűrés lehetőségével valamilyen szinten sikerül csökkenteni az egészségügyi intézmények leterheltségét. A szűrőbuszon dolgozók nagyon szakszerűen, körültekintően látják el a feladatukat – értékelt érdeklődésünkre Kovács Ilona, a nyugdíjas klub vezetőségének egyik tagja.

Kovács Ilona, a nyugdíjas klub vezetőségének egyik tagja

– A nyugdíjas korú, idősebb emberek figyelnek egészségi állapotukra, betartják a koronavírus elleni védekezés előírásait, aminek köszönhetően – tudomásom szerint – a több száz fős klubtagságunk közül senki sem fertőződött meg. Fontosnak tartjuk a megelőzést, ebben a pillanatban húsznál is többen állnak itt a sorban, hogy megvizsgáltassák magukat – tette hozzá Kovács Ilona.

A Dunakanyar Régió kérdésére Dióssi Csaba polgármester elmondta, hogy az önkormányzat minden, a lakosság életkörülményeit javító akciót felkarol, mert szerintük is nagyon fontos a betegség megelőzése.

– A betegség, a probléma felismerését és megelőzését segíti az időben elvégzett egészségügyi szűrés. Erre jó lehetőséget ad a helybe érkező szűrőbusz is, melynek jelenlétét az önkormányzat is támogatja. A szolgáltatást igénybevevőknek nem kell felkeresniük valamelyik egészségügyi intézményt, hanem itt helyben, kimondottan erre a célra kialakított környezetben, egy helyen végeztethetik el a különböző szűréseket. Fontosnak tartom, hogy ezzel a pluszszolgáltatással is hozzájáruljunk a lakosság egészségmegőrzéséhez, mellyel egyben csökkentjük a szakorvosi rendelőintézetünkre nehezedő terheket is.

Dióssi Csaba polgármester mellett Sipos Dávid alpolgármester (b1) is tájékozódott az egészségügyi szűrésről, akikkel megosztotta tapasztalatait Lengyel Péter

Diósi Csaba lapunk felvetésére elmondta, hogy a dunakesziek szeretnek sportolni, nagy figyelmet fordítanak egészségük megőrzésére. A koronavírus-járvány elleni védekezésben példásan élen járnak az önkormányzat intézményeinek dolgozói. – A polgármesteri hivatalban például a dolgozók 90 százaléka beoltatta magát, míg az ügyfélszolgálat munkatársai között 100 százalékos az oltottság, akik az ügyfelekkel közvetlenül érintkeznek munkájuk során.

(Vetési)

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...