Környezetvédelem

Megkezdődött a fasorok ültetése – 28 fajta fát és 7 féle cserjét ültetnek idén

A hét elején megérkezett az első szállítmány a faiskolából, kicsivel több, mint 200 darab fa, melyek elültetésre kerülnek a városban – írja közösségi bejegyzésében Dunakeszi főkertésze.

 Tóth Eszter arról is tájékoztatja a lakosságot, hogy a jövő héten várják a következő szállítmányt.

A kétszáznál is több fa gondos lepakolása után a főkertész irányításával megkezdték a városi fasorok helyének a kijelölését, a gödrök kiásását.

– Ma pedig a fák ültetését is elkezdtük az Alagligeti városrészben. Párhuzamosan két csapat dolgozik majd, az egyik a lakossági, a házak elé igényelt fákat telepíti, a másik pedig a közterületi fasorokat.

28 fajta fát ültetünk idén és 7 féle cserjét. Lesznek jó várostűrő, száraz homokos talajra való fajták, tavasszal korán virágzók, gyönyörű őszi lombszínnel rendelkezők, és a védett parkokba botanikai érdekességek is.

Vigyázzunk rájuk! – kéri bejegyzésében a lakosságtól Tóth Eszter főkertész.

Még szintén érdekelheti...