Dunakeszi

Népszerű klasszikusok a nagy sikerű koncerten

Különleges évfordulók jegyében rendezett „Népszerű klasszikusok” címmel koncertet november 26-án a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Farkas Pál vezényletével a VOKE József Attila Művelődési Központban. A hangverseny a sikeres Farkas Ferenc Bérlet második előadása volt.

S hogy melyek voltak a nevezetes évfordulók? Giuseppe Verdi, a nagy olasz zeneszerző 120 éve hunyt el. A komponistától három opera egy-egy részletét hallhattuk, köztük a 150 éve bemutatott Aida II. felvonásának fináléját, melyben felcsendült a közismert Győzelmi induló is.

Camille Saint-Saëns francia zeneszerző, karmester, zongorista 100 éve halt meg, a zenekar a Haláltánc című különleges szimfonikus költeményével tisztelgett emléke előtt. A zenedarab virtuóz hegedűszólóját a zenekar koncertmestere, Dobai Szabolcs szólaltatta meg.

A 140 éve született Bartók Béla, a XX. század kiemelkedő magyar zeneszerzője, aki 90 éve alkotta meg a zenekar által megszólaltatott Magyar képek című zenekari művét, melynek öt tételét korábbi zongoradarabjaiból válogatva fűzött újabb ciklusba a mester.

Antonin Dvořak cseh zeneszerző 180 éve született, tőle a nyolc tételből álló Szláv táncok első tételét, majd ráadásként a nyolcadik tételét adta elő nagy sikerrel a szimfonikus zenekar.

A hangversenyt követően Farkas Pált kérdeztük arról, hogyan telt el az idei év a zenekar életében? – Májustól tudtunk érdemileg koncertezni – mondta a karmester.

– A nyár folyamán sok fellépésünk volt, illetve a járványhelyzet miatt elhalasztott koncerteket pótoltuk. Sajnos újra érezzük a járvány hatását, ifjúsági hangversenyeink maradnak el emiatt, külföldi turnénk is meghiúsult. A közelmúltban a pozsonyi rádióban elkészült a negyedik koncertfelvételünk. Ez a feladat azért különleges számunkra, mert nyilvános koncertet rögzítenek, ezért nagy koncentrálást igényel.



– Készülünk már az újévi koncertekre, reméljük, hogy a tervezett fellépéseink az ország különböző településein megvalósulhatnak. A sorozatot Dunakeszin január másodikán kezdjük. Az első részben a hagyományos Johann Strauss művek mellett hazai szerzők közismert és kedvelt operettjeinek részleteit szólaltatjuk meg. A hangverseny második részében musical- és filmzenerészletek szerepelnek majd műsorunkban. A hangversenyen természetesen sztárfellépőkben sem lesz hiány. Mint mindig, most is úgy szerkesztjük a nagyszabású és elegáns műsort, hogy minden korosztály találjon érdeklődésének megfelelő zenei csemegét.


– Februárban folytatjuk a bérleti hangversenyeinket, emellett több ifjúsági koncert vár ránk, mert számunkra nagyon fontos, hogy a fiatalok körében népszerűsítsük a klasszikus zenét.

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...