Dunakeszi

Kilencven platánfa és nagyméretű cserjék övezik majd a dunakeszi kerékpárutat

A Dunakeszit átszelő EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút Duna-parti szakasza mentén, a város egykori dunai strandjához vezető úttól délre 90 platánfát és nagyméretű, színes cserjéket ültetnek februárban és márciusban – közölte közösségi oldalán Tóth Eszter, Dunakeszi főkertésze.

A vizes kertek alatt kanyargó kerékpárút 1,5 kilométer hosszú szakaszán 12 méteres tőtávolságonként összesen 90 platánfát ültetnek a növénysávban – írja Tóth Eszter. A városi főkertész tájékoztatása szerint azért döntöttek a platánfa mellett, mert néhány éven belül a kerékpárút fölött átívelő fa nagy lombkoronája pihentető kellemes árnyékot nyújt az arra közlekedőknek.

  • A kerékpárút város felőli oldalán 775 db nagyméretű színes cserje kerül kiültetésre. A fajtákat a kivitelezővel közösen határoztuk meg. A cserjefajokat igyekeztünk úgy kiválasztani, hogy a talajviszonyokat, a kitettséget lehetőség szerint jól bírják. Kiültetésre kerül többek között kányabangita, fanyarka, csíkos kecskerágó, galagonya, melyek a magyarországi erdőtársulások szegélyét alkotó cserjefajok. Nyáron virágzó cserjék közül a barátcserjére és a nyári orgonára esett a választásunk. A fák és a cserjék locsolását az önkormányzat végzi majd – olvashatjuk Tóth Eszter városi főkertész bejegyzésében, aki a fejlesztést egy látványos rajzzal és képekkel is illusztrálta.
Kányabangita
Fanyarka
Barátcserje
Csíkos kecskerágó

Még szintén érdekelheti...