Egyház

Felszentelték a Dunakeszi Szent Miklós Görögkatolikus Óvodát

Városunk legújabb gyermekintézménye, a Dunakeszi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda szeptemberben kezdte el két csoportban működését. Felszentelésére december 6-án került sor.

    Az ünnepi alkalomból Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája és Varga Lajos váci segédpüspök celebrált Isteni Szent Liturgiát. A szertartás kezdetén az óvodás gyermekek énekét hallgathattuk Szent Miklóshoz.  

    Ünnepi prédikációjában az érsek-metropolita egyebek mellett arról szólt, hogy Szent Miklós ünnepén, amikor óvodát szentelünk, milyen példát jelentenek nekünk a gyermekek? Talán azt, amely belőlünk, felnőttekből kezd kiveszni, az az őszinteség, a tiszta lélek. A gyermekek az Isten megteremtett világának a paradicsomi állapotából tudnak valamit. A létükkel hoznak üzenetet az Isten örök, eredeti szeretetéből.

    A liturgia után az érsek-metropolita felszentelte előbb a játszóudvart, a bejáratnál látható nagyméretű Szent Miklós-ikont, melyet Bubrik-Johan Viktória készített. Ezt követően az óvoda valamennyi helyiségét is felszentelte.

    Majd Tószegi Veronika, az intézmény vezetője köszöntötte a jelenlévőket, és ünnepi műsorral kedveskedett az óvoda Füstifecske csoportja.

    – A félmilliárd forintból megvalósított óvoda a gyermekeinkről és a jövőről szól, és amikor itt tégla téglára épült, akkor érték is született – fogalmazott ünnepi beszédében Tuzson Bence, a térség országgyűlési képviselője. Kodály Zoltánt idézte, aki azt mondta, hogy a kultúrát nem lehet örökölni. A kultúra olyan, hogy újra és újra meg kell teremteni. Végezetül kijelentette: Az igazi munka az, hogy képesek legyünk olyat adni gyerekeinknek, amivel ők is képesek ezt a kultúrát újjáteremteni.

    Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott arról beszélt, hogy a gyermekeknek azért is jó ide járni az óvodába, mert szüleik után itt is megerősíthetik magukban, hogy mi a jó. Elsajátíthatják a jóról való tudást. A magyar kormány megtanulta Miklós püspöktől, hogy egy kormánynak az a dolga, hogy segítsen. A gyerekeknek itt nyílik lehetőségük, hogy a jót megtanulják.

    Felidézte a templom, majd a parókia, ezt követően a 75 férőhelyes óvoda létrejöttének történetét Szabó József, az önkormányzat egyházügyi tanácsnoka. – Az egyházi óvodákkal, intézményekkel városunk intézményi palettája színesedik. Így lehetőség nyílik a szülők, családok számára, hogy értékrendjüknek megfelelő óvodai, iskolai nevelést válasszanak.

    A Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke, Dr. Seszták István köszönetet mondott a főegyházmegye képviseletében a tervezőknek, kivitelezőknek. Majd elmondta, hogy a főegyházmegyében közel ötezer diák – óvodától a középiskoláig – nevelődik. Az óvoda része annak a kormányzati programnak, amely egyházi óvodafejlesztést tűzött ki célul.

    Zárszavában Kocsis Fülöp érsek-metropolita elmondta, hogy értékes munka folyik az óvodában és hozzáfűzte: –Ne féljünk a gyermekek áldásától, mert erre nagy szüksége van az országnak és az Úristen rajtuk keresztül közvetíti az áldást.

    Az ünnepségen jelen volt még Czövek Éva, a főegyházmegye oktatási irodájának vezetője, Sipos Dávid alpolgármester, a helyi egyházak képviselői, valamint az óvoda megvalósítói a tervezőasztaltól a kivitelezésig.

    Végezetül a jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.

Katona M. István

A szerző felvételei

Még szintén érdekelheti...