Közlekedés

Hogyan lehet felkészülni a téli utak kihívásaira?

A szürke, hideg téli időjárás nem csak a hangulatra nyomja rá a bélyegét, hanem az autósok számára is plusz kihívásokat tartogat az úton. Ilyenkor többféle csapadékra is fel kell készülnie annak, aki autóba ül: az eső mellett ónos eső, havazás vagy a havazás utáni latyak, jég és köd is veszélyesebbé teheti az utakat. A zord időben ráadásul a látási viszonyok romlásával is számolni kell, csökken a látótávolság, nehezebben kivehetőek az útburkolati jelek és a táblák, de télen egyébként is hamarabb sötétedik – a munkaidő után a legtöbben már sötétben vezetnek haza.

Cikkünkben összeszedtük, milyen felszerelésekkel kell felkészíteni az autót a téli időre, és hogyan lehet biztonságosabban vezetni rosszabb időjárási körülmények között is.

Az autó téliesítése

A legelső, ami az autó téli felszerelései közül mindenkinek eszébe jut, a téli gumi, és valóban javasolt is lecserélni rá a nyárit (vagy négyévszakosat használni), hiszen a hideg időben, csúszós úton jóval rövidebb fékutat biztosít, ezáltal biztonságosabb vele a vezetés. Ráadásul a casco biztosítást is érintheti a megfelelő gumi megléte: ha az autón nem az útviszonyoknak, illetve a járműforgalmi előírásoknak megfelelő gumi volt, egy télen jeges, latyakos úton történt balesetnél a biztosító mentesülhet a kár megtérítése alól. A hóban való vezetést segíti a hólánc is, amiről egy korábbi cikkünkben már bővebben írtunk. Különösen téli hegyvidéki utazáshoz, síeléshez fontos, hogy legyen ilyen a kocsiban.

De nem csak a kerekekre szabad gondolni az autó téliesítése során, hiszen a hó és a fagy egyéb problémákat is okozhat. A hűtőfolyadék és a szélvédőmosó is könnyen megfagyhat, ezeket ajánlott fagyállóra cserélni hideg időben. Természetesen nem hiányozhat a kocsiból a jégkaparó (és egy kis seprű) sem a reggeli autótakarításhoz.

A téli szezon elején érdemes még néhány további dolgot ellenőrizni az autóban, megelőzve a későbbi bonyodalmakat. A legfontosabb talán az akkumulátor állapotának felmérése és ha kell, feltöltése vagy cseréje, hiszen senki sem szeret azzal szembesülni hétköznap reggel a munkába vagy az iskolába indulva, hogy az autó nem indul. Szintén nem árt ránézni az ablaktörlőre, mert ha el van használódva, már nem fog megbirkózni a téli kihívásokkal. Végül a fényszórókat is jó ötlet ellenőrizni, hiszen a borús, sötét, ködös időben különösen fontos, hogy az autó látszódjon és a vezetője is jól lásson.

Tippek a biztonságos vezetésért

Ha az autó téli felszerelése megvan, az már fél siker a balesetek elkerüléséhez, de még így is jóval körültekintőbb vezetést igényel a téli időjárás. Ha mindenképp fel kell kerekedni az autóval, érdemes ilyenkor hosszabb időt szánni az útra és indulás előtt tájékozódni az útviszonyokról. Az útvonaltervezés sem árthat: a főutak nagyobb eséllyel lesznek letakarítva, mint a kisebb forgalmú utak. Elindulás előtt a nulladik lépés pedig az autó megfelelő megtisztítása a hótól, a jégtől és a párától, mert ezek akadályozzák a kilátást, a kocsi tetején maradt hó pedig még balesetveszélyes is – emiatt akár rendőri büntetést is kaphat a hanyag sofőr.

Vezetés közben a két kulcsszó: a türelem és az óvatosság. A csúszós úton vigyázva, nagyobb követési távolságot tartva ajánlott haladni, hiszen jelentősen megnőhetnek a féktávok. A megcsúszások elkerüléséhez óvatosan kell kezelni a féket, jobb inkább a motorfékre támaszkodni – természetesen eleve kisebb sebesség mellett. Éles kanyaroknál pedig különösen fontos az óvatosság havas úton!

Amikor leparkolunk

Hiába lett minden téliesítve az autóban, lett feltöltve vagy lecserélve az akkumulátor: ha a kézifék behúzott állapotban befagyott a parkoló autóban, akkor az sehova sem fog menni. Hacsak nem feltétlenül muszáj használni a kéziféket, tanácsos inkább sebességbe rakva letenni a kocsit.

Arra is jó ötlet figyelni, hol parkol az autó: fa vagy tető alatt állva kellemetlen meglepetés lehet a magasból lezúduló hótömeg egy nagyobb havazás után.

Miért hasznos a casco télen is?

A casco biztosítás természetesen mindig jól jön, télen, a balesetveszélyesebb utakon pedig még megnyugtatóbb lehet a megléte: ha a csúszós úton kisodródva összetört az autó, esetleg a téli időjárás okozott elemi kárt benne, nagy kiadásoktól menthet meg a biztosítás. Casco sorozatunk legutóbbi részében a töréskárokkal bővebben is foglalkoztunk.

Kalkulátorunkban könnyedén összehasonlíthatja a biztosítók casco ajánlatait és egyszerűen meg is kötheti a biztosítását online, hogy nyugodtabban indulhasson el a téli utakon autójával.

Forrás: CLB Független Biztosítási Alkusz

Még szintén érdekelheti...