Belföld

Ráckevei Anna lett Pest megye díszpolgára – régiónkból Kammerer Zoltánt és Király Jánost tüntették ki

A mai Pest megye jogelődje Pest-Pilis-Solt vármegye 362 évvel ezelőtt, 1659. december 4-én jött létre. Pest Megye Közgyűlése az évfordulót Megyenappá nyilvánította.

A Megyenap különleges jelentéssel bír a számunkra. A megye újjászületésére emlékezünk, és közösségünk ünnepét tartjuk meg együtt, a megye 187 településéről érkező emberekkel és mindazokkal, akikhez különleges kapcsolat fűz bennünket. Ekkor köszönetet mondunk mindazoknak, akik a hivatásukban vagy a mindennapokban képesek voltak a példamutató tettekre, az átlagon felüli teljesítményekre.

Idén a járvány elleni védekezés nem tette lehetővé a Megyenap megrendezését, így a díjazottak később vehetik át személyesen a kitüntetéseket (az átadásokról készült fotók folyamatosan kerülnek fel a honlapra).

Pest Megye Közgyűlése Díszpolgári címet adományoz Ráckevei Anna részére a kultúra területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül.

Ráckevei Anna és Szabó István, Pest Megye Közgyűlésének elnöke

Ráckevei Anna Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, szinkronszínész, érdemes és kiváló művész, 2013 és 2018 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója.

A színpad mellett a költészettel is jó barátságban áll, állandó közreműködője volt a Lyukasóra című műsornak, számos hangoskönyvben, rádióműsorban mondott verseket, illetve olvasott fel regényeket. Filmes pályafutása is figyelemreméltó, több mint harminc alkotásban szerepelt. Szinkronszínészként 90 filmhez kölcsönözte hangját.
Támogatásával létrejött a Tököli Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskola Alapítvány.

Ráckevei Anna emberként és művészként is a közösség erejében, az egymáshoz fordulásban, az emberi-szellemi nyitottságban, a folyamatos újrafogalmazásban hisz. Hisz abban is, hogy a színház különleges, templomi terében nem a kilátástalanság, hanem a remény az úr, „a szeméthalmok alól előbújó csöpp virágok”.

A közgyűlés Pest Megyéért Emlékérmet adományoz Kammerer Zoltán részére a sport területén elért kimagasló eredményeinek és társadalmi szerepvállalásának elismeréséül.

Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó. Gödön kezdett el kajakozni, a mai napig itt is él.

Fotó: mno / Béres Attila

Legnagyobb sikerét 2000-ben érte el a Sydney olimpián, ahol két aranyérmet is szerzett. Négy évvel később Athénban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A pekingi olimpia megnyitó ünnepségén a magyar csapat a zászlóvivője volt. Aktív sportpályafutása mellett 2017-től a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségében is vállal feladatot, ő a Dunakanyar régió képviselője. Ebben a tisztségében újabb négy évre szavaztak neki bizalmat a kajak sportág küldöttei.

Pest Megye Közgyűlése Év Polgárőre Díjat adományoz Király János részére személyes példamutatása, a Dunakeszin élő emberek biztonsága és a helyi közösség fejlődése érdekében vállalt erőfeszítései elismeréseként.

Király János a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület alapító elnöke, 2003 óta egy vagyonvédelmi és magánnyomozó cég magánnyomozó, valamint értékelő-elemző munkatársa.

Elhivatott, kitartó közösségi szolgálatának is köszönhető, hogy Dunakeszin 2004 tavaszára a „besurranós” típusú bűncselekmények a korábbiak negyedére estek vissza. 2014-ben mintegy harminc helybéli lakótársával megalapította a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesületet.

2016-ban beválasztották a Dunakeszi Rendőrkapitányság Városi Balesetmegelőzési Bizottságába, melynek azóta is tagja. 2019-ben pedig a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnökségi tagjává választották.

 A MEGYENAP alkalmából kitüntetést vehetett át:

Pest Megye Díszpolgára – Ráckevei Anna, Tököl

Pest Megyéért Emlékérem

dr. Weltner Amália, Törökbálint

Kammerer Zoltán, Göd

Pest megye külkapcsolataiért elismerés Kolcsár Béla, Hargita megye (Románia)

Nemzetiségekért Díj – Frühwirth Mihály, Vecsés

 Év Polgárőre Díj – Király János, Dunakeszi

Év Tűzoltója Díj – Szikra Zsolt János, Cegléd

 Év Gazdálkodója Díj – Rigó Zoltán, Biatorbágy

 Év Iparosa Díj – Kosiba Tibor, Dabas

 Év Kisvállalkozója – Maszlag Marianna, Pilisvörösvár

 Testnevelési és Sport Díj – Lőrincz Tamás, Cegléd

 Kulturált Települési Környezet Díj – Üllő Város Önkormányzata

 Pest Megye Környezetvédelméért Díj – Zsin Géza, Alsónémedi

 Pest Megye Környezetvédelméért Díj – Albertirsa Barátainak Köre Természetvédelmi Csoport

 Pest Megyei Média Díj – Williams TV, Vecsés

 Pest Megye Művészetéért Díj – Lázár Gergő, Szigetszentmiklós

 Pest Megye Népművészetéért Díj – Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes

 Pest Megye Népművészetéért Díj – Kecskés József, Gödöllő 

 Fekete Dió Díj – Jandácsik Pál, Abony

Még szintén érdekelheti...