gasztronómia

A friss, ropogós Rétvári rétes és a forralt bor varázslatos illata lengte be Vác főterét

Közel másfél évtizede, hogy az óév búcsúztatásaként Vác főtere megtelik a finom forralt bort főző csapatokkal és e népszerű ital kedvelőinek sokaságával. A kulináris élvezetek hódolóinak nagy örömére idén a gasztronómiai palettára felkerült a Rétvári rétes is. A térség országgyűlési képviselője a helyben sütött almás, mákos, túros rétessel vendégelte meg a fesztiválozókat, akikkel hosszasan el is beszélgetett.

Az estébe hajló csütörtökön Vác gyönyörű történelmi főterén hömpölygött a tömeg, az emberek jókedvűen beszélgettek, élvezettel kortyolgatták a forralt bort főző csapatok különböző receptúra szerint készített italkülönlegességeit. Valósággal vonzotta az óév búcsúztatókat a Rétvári rétesdéből áradó, helyben sütött forró, ropogós – almás, mákos, túrós – rétes ínycsiklandozó illata.

– A Vendégvárók Váci Egyesülete immár 14. éve rendezi meg a forralt bor-főző-versenyt. Noha idén a korábbi években a megszokottnál jóval kevesebb csapat nevezett a versenyre a koronavírus-járvány hatása miatt, ám ami örvendetes, hogy az érdeklődők létszáma nem csökkent. A hangulat nagyon jó, a tömeg hömpölyög, az emberek egymás után kóstolják meg a tél slágeritalát, a forralt bort. Mindenki jól érzi magát. Egy ilyen gyönyörű délután, kora este, az év utolsó napjaiban ki kell jönnünk a főtérre, egymást tisztelnünk és szeretnünk kell, hiszen ez a legfontosabb – mondta érdeklődésünkre Fónagy István, a számos országos és helyi díjjal elismert egyesület elnöke.  

– A helyben készített finomságokon, a vonzó környezeten, a jó hangulaton kívül mit adhat még egy ilyen rendezvény az embereknek?

– A barátságot, az őszinte emberi kapcsolatok erősítését, a közvetlen érintkezést, amit mindannyian hiányoltunk az elmúlt nehéz időszakban. Kényszerűségből el voltunk szigetelve egymástól, most pedig azt látjuk, hogy az emberek kisebb-nagyobb csoportokban, négyszemközt beszélgetnek, társalognak egymással.

– Az idei rendezvényük újdonságaként, Rétvári Bence helyben sütött rétessel kínálja az embereket, akikkel egy ropogós rétes elfogyasztása közben beszélget. Hogyan fogadták a rétesde megnyitását?

– Nagyon jó ötletnek tartom, hiszen ez is közelebb hozza egymáshoz az embereket. A rétes pedig a magyar gasztronómia egyik nagy értéke, tökéletes desszert. A helyben sütött rétes készítésének különleges hangulata van. Kell annál több, minthogy egy ropogós mákos vagy almás rétest egy finom teával vagy forralt borral fogyasszunk el egy jó társaságban? Ez maga a tökéletesség. A különleges magyar desszert sütemény és a Rétvári Rétesdét körbelengő hangulat nagyon is harmonizál a rendezvényünkkel.

– Nekem a Rétvári Rétes rögtön a kedvencem lett – jelentette ki Bogányi Gergely, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész.

– Miért? – kérdeztem Vác díszpolgárától, aki a forró sütő mellett Rétvári Bencével együtt készítette a rétest. 

– Hogy miért? Azért, mert én nagyon nagyra értékelem, hogy egy országgyűlési képviselő ennyire emberközeli. Kötetlenül, barátságosan lehet beszélgetni vele, akár így, hogy közben ő szolgál fel. Egyébként a legnagyobbak sajátja, hogy nem azt várják, hogy ők kapjanak, hanem ő maga készíti és szolgálja ki a közönséget. Csak gratulálni tudok a kezdeményezéshez.

– Hogy egy zenei hasonlattal éljek, a Rétvári-Bogányi „négykezes” együtt készíti a rétest, de lehet ebből akár közös zongorajáték is?

– Igen. Én nagyon várom, itt most én vagyok az asszisztens, ő már gyakorlottabb, de lehet, hogy a zongora négykezesnél egy kicsit fordítva lesz a helyzet. Szerintem Rétvári úr egy pici előgyakorlat után elvállalná a közös fellépést. Ahogyan őt és képességeit ismerem, négy perc gyakorlással öt évet is behozna.

– Mi ösztönözte, hogy elkészítse a Rétvári Rétest? – kérdeztem a sütemény névadóját.

– Fontos, hogy egymással kötetlenül tudjunk beszélgetni. Úgy érzem, hogy a rétes ebben segít. Már a Váci és a Szobi Járás több településén körbementünk. A rétes jó apropó arra, hogy amikor otthon sül, akkor összegyűlik a család és megbeszéljük a közös dolgainkat. Amikor pedig így sok emberrel közösen sütünk rétest, az jó alkalom arra, hogy megbeszéljük akár az ország ügyeit egy ilyen Rétvári Rétes mellett. Finom, friss, ropogós, frissen vesszük ki a sütőből, mindenki szereti, tényleg egy igazi magyaros édesség, mindenki szívesen fogyasztja.

– Azt nem kell kérdeznem, hogy sikeres-e, mert látom, rengetegen vannak itt, örömmel fogyasztják a Rétvári Rétest. Ez azt is jelenti, hogy később, más ünnepnapokon is megjelenik majd a Rétvári Rétes valahol?

– Ahova hívnak, oda szívesen megyek. Tényleg úgy gondolom, fontos dolog, hogy minél kötetlenebbül tudjunk beszélgetni minden kérdésről, legyen az egyéni, vagy politikai kérdés. Meggyőződésem, hogy a rétes ebben segít, egy híd abban, hogy minél őszintébben mindenki elmondja a véleményét, javaslatát, vagy bármiről az álláspontját.

– Mi volt eddig a legkellemesebb tapasztalata?

– Mindenki nagyon szereti a rétest és az emberek őszintén megnyílnak…

S hogy mennyire közkedvelt a rétes, arra bizonyság, hogy Rétvári Bence és segítői hosszú órákon át több száz rétest sütöttek a rendezvényre ellátogatók nagy örömére.

Hasonló sikere volt a forralt bor- főző-versenynek is, melyet a Lukács Bence és Szabó Csaba alkotta Rétvári csapat nyert meg a szendehelyi borból – honvédségi gulyáságyúban – készített finomsággal. A dobogó képzeletbeli második fokára a dr. Balogh Béla vezette Kedvenc Klinika tagjai állhattak fel. Harmadik helyen a Pikánsok csapata végzett, amely mind a 14 versenyen indult, ami ugyancsak elismerésre méltó teljesítmény.

Nagyon hangulatos rendezvény volt…

Vetési Imre

Fotó: KesziPress

Még szintén érdekelheti...