Sport

10 gólos vereség az első Európa Liga találkozón

A papírformának megfelelően vereséget szenvedtek városunk női kézisei Romániában. A fiatalokból álló Váci NKSE 39-29 arányban maradt alul a Ramnicu Valcea ellenében – írja a vaci-naplo.hu.

A kellő felkészülést biztosító és önbizalomnövelő Alba Fehérvár elleni sikert követően a szezon eddigi talán legnehezebb mérkőzésére kellett készülniük Vác női kézilabdázóinak. Az Európa Liga csoportkörének első, váci érintettségű találkozóján az egész torna egyik esélyesének, a román Ramnicu Valcea hölgykoszorújának az otthonában léptek pályára. A papírforma tekintetében a hazaiak voltak a találkozó egyértelmű esélyesei, Ottó Katalin is a tapasztalatgyűjtésnek a fontosságát hangsúlyozta inkább az ütközetet megelőzően.

„Igyekszem sokat forgatni a játékosokat. Mindenkinek szeretnék lehetőséget adni ezen a nemzetközi mérkőzésen, hogy megmutathassa magát, tapasztalatot szerezzen és megszokja ezt a légkört is. Remélem, hogy ezzel a játékosok élni fognak és a támadásban és a védekezésben is odateszik magukat, s megpróbálják kihozni a legjobbat magukból” – fogalmazott a vezetőedző.

Ígéretesen is indult a mérkőzés: az első tíz perc kiegyenlített játékot hozott, mely során Diószegi Nikolett révén a mieink dobták az első gólt. Azonban ezt követően tanácstalanság uralkodott el az idegenben játszó váciakon. A támadások és a védekezés tekintetében is alul maradtak a hazaiak játékszínvonalához képest, így 18 perc elteltével már 12-4-es hátrányban voltak. Ottó Katalin hiába kért többször is időt, nem tudta megfékezni az egyre csak növekvő különbséget. Végül 10 gólos különbséggel, 21-11-es állással vonultak pihenőre a felek.

A folytatásban sikerült megint magára találni a VNKSE játékosainak és eleinte megint felváltva érkeztek a találatok. De hiba lassították sikerrel a játékot és hiába zárkóztak fel hat találatnyi hátrányra, a záró tíz percben megint elhúztak a románok és visszaállították szünetbeli előnyüket. A kudarc ellenére azonban elmondható, hogy Kuczora Csenge 8, míg a második játékrészben tündöklő Bárdy Noémi 7 találatig jutott. Ez még úgy is szép eredmény, hogy végül 39-29-re alulmaradt a csapat.

A folytatás bajnoki erőpróbát hoz a váciak számára. Január 19-én, szerdán este hatkor a tervek szerint a már több alkalommal elhalasztott Kisvárda elleni hazai mérkőzés következik.

Még szintén érdekelheti...