Kitekintő

Turisztikai attrakció épül Verőcén

Az egész Európán végighaladó római birodalmi határ, a Limes magyarországi szakaszának részét képező verőcei kikötőerőd felújítása 220 millió forintos kormányzati támogatással indult el. A beruházás során egy kétszintes látogatóközpontot hoznak létre, amelyben a késő római határvédelem, a római kori hajózás és vízhasználat témáját mutatják be interaktív módon, emellett egy római tematikus játszóteret és tanösvényt is kialakítanak.

Grauszmann György, Verőce polgármestere elmondta, hogy a fejlesztés jól halad, a Duna mentén lévő sétány elkészült és már épül a kiállítótérként funkcionáló épület is. Hozzátette, hogy turisztikai szempontból fontos ez a beruházás Verőcének, hiszen egy nagyszerű szabadidőközpont várja majd a látogatókat.  A Duna-parton egy 8 méter magas, 36 négyzetméteres féminstalláció készül, amely jelzi majd, hogy hol állt korábban az őrtorony. 

A település turisztikai fejlesztésekben bővelkedik az elmúlt években, a Duna-parton lévő strandot 130 millió forintos kormányzati támogatásból újították fel tavaly nyáron. A polgármester elmondta, hogy ezzel a beruházással számos olyan hiányt tudtak bepótolni, ami most már az elmúlt 30-40 évben szükségessé vált. Többek között alap-infrastrukturális fejlesztéseket, amelyeket a strandhasználat mellett bárki, ingyenesen igénybe tud venni.   

Hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb beruházás Verőcén az egészségház felújítása volt az elmúlt időszakban. A szintén pályázati forrásból megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően az épületben már külön tudják választani az egészséges és a beteg rendelést. Az ellátás így már két szinten történik, alul, egymástól külön folyosón a gyermekorvos és a körzeti orvos, a felső szinten pedig a fogorvos, a védőnő és a magánpraxisok kaptak helyet. Kiemelten fontos volt az az önkormányzat számára, főleg ebben a vírusos időszakban, hogy a beteg és az egészséges személyeknek ne kelljen egy légtérben várakozniuk – fogalmazott a polgármester.

Verőcére az elmúlt néhány évben több mint 1,2 milliárd forint kormányzati támogatás érkezett. Ennek köszönhetően több út és járda megújult, fejleszthette a település a csapadékvíz elvezető rendszert, megújulhatott több intézmény, a Hét Vezér harangláb, a temető. A pincefal és dunai partfal megerősítésére 90 millió forintot kapott a település, a bölcsődei ellátást pedig 223 millió forint állami támogatásból fejleszthetik.

Még szintén érdekelheti...