Dunakanyar régió

16 tantermes iskola és sportcsarnok épül Kismaroson

Több mint tízmilliárd forint állami támogatás érkezett a településre az elmúlt években.

Kismaros folyamatosan fejlődik, számos beruházás valósult meg az utóbbi néhány évben a településen. Az önkormányzat itt nem áll meg, kormányzati támogatásoknak köszönhetően olyan nagy beruházások előtt áll a Duna menti község, mint például egy teljesen új, 16 tanteremmel, sportcsarnokkal rendelkező iskola felépítése. Az elmúlt évekről Neubauer Rudolffal, Kismaros polgármesterével beszélgettünk. Aki a településre érkezik, láthatja, hogy Kismaroson mindig történik valami. Minek köszönhető a siker?

Neubauer Rudolf polgármester az első dunakanyari újévi hangversenyen köszönti a közönséget (Fotó: KesziPress)

– Az utóbbi években egyértelműen elmondható, hogy teljes egészében a falu és a településen élők érdekeit szem előtt tartó fejlesztésekkel, eredményes költségvetéssel és gazdálkodással tudtunk előrelépni. Elkezdtük az összes intézményünket felzárkóztatni. Az óvoda bővítésével és korszerűsítésével léptünk, utána bölcsődét alapítottunk. Most már ennek a bölcsődének a bővített intézménye épül, hamarosan átadjuk. A kétcsoportos családi bölcsődénkből most egy háromcsoportos, rendes bölcsődei ellátás valósul meg kormányzati támogatásból.

Elkezdtük az egészségház bővítését és korszerűsítését is. Az első ütemben tudtuk megvalósítani a védőnői szolgálattal és iskolaorvosi, illetve a későbbiekben, ha erre lehetőség nyílik, akkor egy önálló gyermekorvosi alapellátásnak az épületszárnyát. Második lépés lesz az, hogy a ’70-es évekből származó régi egészségházunk teljes felújítását megtegyük.

– 2019 őszétől vált ismertté, hogy öt agglomerációs tankerületi központban 16 köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány 60 milliárd forintból és köztünk van Kismaros is. Mit jelent ez a helyieknek?

– Ez egy teljesen új iskola megépítését teszi lehetővé. Nagyon várjuk ezt az új intézményt, folyamatosan haladunk a megvalósításban. Másfél-két év múlva, amikor az építkezés a végére ér, akkor lesz a településnek egy korszerű, minden igényt kielégítő, modern oktatás alapjait megvalósítani képes intézménye, 16 tanteremmel, szaktantermekkel, egy kézilabdapálya méretű tornateremmel, táncteremmel és öltözőkkel. Ráadásul sikerült a tervezés során végig érvényesíteni azt a szándékunkat, hogy az önkormányzat az iskola és a sportcsarnok melletti jelenlegi labdarúgó pályáját – ami szintén pályázatokból jelentős fejlesztést kapott -, a kivitelezés teljesen elkerülje. Ilyen komoly beruházáshoz 50 évente jut  egy olyan település, mint Kismaros, tehát nagyon odafigyelünk mindenre. Azt szeretnénk, hogy az iskola igényei mellett a település kulturális rendezvényigényeit is szolgálni tudja majd ez a nagy terem. Beépített világítástechnikával, színpadtechnikával megfelelő védőburkolatok automatizált elhelyezésével. Tehát gyakorlatilag a falu kap egy új rendezvényteret is.

A település-karbantartás milyen kihívásokat állított az önkormányzat elé az elmúlt időszakban?

– A településüzemeltetésben jelentőset léptünk előre, szintén pályázati támogatásoknak köszönhetően. Felismertük azt, hogy a hosszú éveken át működő, alapvetően közmunkaprogramra alapuló településüzemeltetést ki kell váltanunk kevesebb munkatárssal és nagyobb gépesítéssel. A program ugyanis Kismaroson elérte célját, a korábban nálunk közfoglalkoztatottként dolgozók el tudtak helyezkedni a munkaerőpiacon. Ezért számos, település-karbantartást segítő gépet vásároltunk, több pályázatnak köszönhetően. Egy multifukcionális gép segítségével egyszerre tudunk fát rakodni, darabolni és ugyanezen gép képes útjavítási munkákra, síkosság-mentesítésre is. Szintén pályázati pénzből tudtunk venni olyan gyalogpadkahengert és út, betonvágó eszközt, amivel a település a kisebb kátyúit önerőből, magas műszaki tartalommal képes javítani. Talán a legfigyelemreméltóbb eszközfejlesztésünk, egy néhány évvel ezelőtt, szintén pályázati forrásból vásárolt, nagy teljesítményű ipari daráló. Ez a kertekben a lakosságnál, vagy az önkormányzat közterület gondozásában keletkezett zöld nyesedéket képes mulccsá aprítani, ami aztán akár a földön is elteríthető, a gyomosodást gátló funkcióval is bír, nagyon hamar komposztálódik, de adott esetben akár brikettálható is. Hamarosan érkezik a szintén pályázaton elnyert elektromos kisteherautónk, ami alapvetően kommunális feladatokat fog ellátni. Kétszemélyes vezető kabinja van és egy kis raktere, a méretéből adódóan pedig képes arra, hogy akár még a megújult járdáinkon is járhasson. 100 százalékban elektromos meghajtású, úgyhogy a környezettudatosság itt is meg tud jelenni az önkormányzat életében.

– Tehát akkor összességében mondhatjuk, hogy jó évet zárt Kismaros?

– Abszolút. De én az elmúlt évekre sem panaszkodom. Kismaros egy folyamatosan fejlődő település, és a leglényegesebb fejlesztési pontokra tudunk fókuszálni. Ez egy nagydolog.

Huszák-Nemes Zsuzsanna (0627.hu)

Még szintén érdekelheti...