Kitekintő

Tovább bővülnek Zebegény különlegességei

Zebegény turisztikai célú településközpont-fejlesztése mintegy 900 millió forint kormányzati támogatásból valósulhat meg. A számos beruházást tartalmazó projekt mellett a közelmúltban megújult a községben a strand, több út, járda és bölcsődét is kialakíthatott a Dunakanyarban lévő település, melyre az elmúlt időszakban mintegy másfélmilliárd forint állami támogatás érkezett.

Zebegény turisztikai fejlesztések megvalósítására vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott, amelynek köszönhetően a település szinte teljesen megújul. A beruházással kapcsolatban Hutter Jánosné polgármester úgy fogalmazott: amellett, hogy próbáljuk megőrizni Zebegényt olyannak, amilyennek megörököltük, ez a projekt az egyetlen lehetőségünk szinte arra, hogy tartsuk a lépést a környezetünkkel. Azok a fejlesztések, amik ebből a pályázati pénzből meg tudnak valósulni, azok ma már elengedhetetlenek egy település életében, és erre az önkormányzatnak nem lett volna lehetősége.

A projekt tartalma látogató központ építése a Mackó ház helyén, szálláshelyek kialakítása, turista pihenő és piactér, a Koperniczky ház és a szolgáltatóház homlokzat- és tetőfelújítása, Petőfi tér újragondolása a zöldfelületek, a közlekedés, a parkolás, a vízelvezetés, a burkolatok tekintetében, kilátó és emlékmű felújítása, a kettő közti zöldfelület parkosítása, szerpentin felújítása, stációk előtti lépcsősor (olaszlépcső) kialakítása, Kossuth, Deák Ferenc utca, Kálvária utca burkolatának felújítása, polgármesteri hivatal előtti zöldfelület parkosítása, patak mellett sétány kialakítása, zuhogó felett gyalogoshíd létesítése, Babapark, Millenniumi park zöldterületeinek megújítása.

A polgármester hangsúlyozta: ugyanilyen jónak tartom a Magyar Falu Programot, tehát mindazokat a pályázati lehetőségeket, amelyeket nem önerőből kell megvalósítani. Egy ilyen méretű településnek, mint Zebegény, amely leginkább a vendéglátásból, turizmusból tud profitálni -, mivel se mezőgazdaság, se ipar nincs a területén, például így, a Covid-járvány idején gyakorlatilag semmilyen saját forrása nem marad -, kizárólag ezek a támogatási lehetőségek, amikkel megpróbál élni.

A strandfejlesztés is egy nagy öröm volt számunkra. Ez egy olyan lehetőség, ami 10 évente egyszer adódik egy önkormányzat életében, természetes volt, hogy szeretnénk kihasználni – fogalmazott a polgármester asszony. Hozzátette: erre több mint 145 millió forint állami támogatást fordíthattunk. Egy ekkora település ilyen hatalmas összeget önerőből képtelen lenne kigazdálkodni. A strand teljes körű felújítása, az új épület megépítése nem csak a turistáknak volt fontos, de a helyiek komfortérzetét is tudtuk növelni ezzel a fejlesztéssel. 

A polgármester kiemelte: mindezek mellett nagyon fontosak nekünk az útpályázatok, mint minden településnek. Hiszen hiába vannak a gyönyörű turisztikai attrakcióink, hogyha nagyon rosszak az útjaink. Az elmúlt időszakban szépen sikerült az útfejlesztéseknél is előrejutni. Nagyon örültünk például a János-hegyi felújításnak, valamint a Magyar Falu Program keretében nyertünk a Malom utca felújítására több mint 30 millió forintot, most pedig a Bartóky út és a Kossuth utca fog megújulni ugyancsak ilyen módon.

Zebegény nagyságrendileg másfélmilliárd forint állami támogatáshoz jutott az elmúlt néhány évben.

Még szintén érdekelheti...