közélet

Gyertyagyújtással tiltakozott a Váci Zsidó Hitközség az elnökét ért fenyegetés ellen a holokauszt emléknapjának előestéjén

Az emberi méltóság védelmében tartott közös gyertyagyújtást a Váci Zsidó Hitközség, a Duna-Ipoly-Galga Zsidó Oktatási és Kutató Központ, valamint a váci Magyar-Izraeli Baráti Kör szerdán a helyi zsinagóga előtti kertben a „váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése miatt.” A gyertyagyújtás előtt Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke emlékeztette a szimpátia demonstráción megjelenteket, hogy 77 éve szabadították fel az Auschwits-Berkenau haláltábort, melyben a fasiszták az ártatlan zsidók ezreit pusztították el.

„A hivatalos adatok szerint a világon 5 millió 596 ezer zsidót pusztítottak el, ebből 569 ezer magyar volt. Városunkból 1600, a Dunakanyarból 2000 zsidó polgárt pusztítottak el különböző táborokban, de a legtöbbjüket Auschwitz-Birkenauban égették el” – ismertette Turai János, aki megemlékezett a különböző munkaszolgálatokra elhurcolt emberekről is, akiket az orosz frontokon az aknazárakra hajtottak a fasiszta csapatok vagy megfagytak az orosz télben. „A fasizmus és a kommunizmus összefonódásának ékes bizonyítéka a több ezer zsidót megmentő Raoul Wallenberg tragédiája is, akit a szovjet kommunisták vittek el és tüntették el” – jelentette ki a Váci Zsidó Hitközség elnöke.

Turai János

Turai János a zsinagógát és a személyét ért fenyegetés kapcsán így folytatta beszédét: „Örök tanulság, hogy a fasizmus és a kommunizmus közös tőről fakad. A fasizmus faji alapon, míg a kommunizmus osztály alapon jelenik meg és pusztít. Nincs ez másként a 21. században sem, amikor következmények nélkül megfenyegetik a hitközséget, a zsinagóga és a temető szétverését helyezik kilátásba. Tehetik mind olyan közszolgálatban lévő személyek és a körükhöz tartozók, akik nem átalkodnak Hitler képekkel szórakoztatni magukat és egymást. Mindezen cselekmények megítélését a józan gondolkodású magyar emberekre bízom” – zárta beszédét a Váci Zsidó Hitközség elnöke.

A történet előzménye, melyről a váconline.hu hétfőn írt, miszerint a közösségi oldalon bejegyzést közzétett baloldali képviselőket – megnyilvánulásaik miatt – lemondásra szólította fel a Fidesz és a KDNP helyi szervezete, de a képviselők annak nem tettek eleget.

    A portál beszámolója szerint a Váci Zsidó Hitközség is megszólalt az ügyben, tiltakozott a baloldali politikusok antiszemita megnyilvánulásai ellen. Pár nappal később a Váci Zsidó Hitközség elnöke, Turai János névtelen fenyegető levelet kapott, melyben azt írták, hogy „Te büdös zsidó! Szétverjük a zsinagógádat meg a koszos temetőd” – olvasható a váconline.hu cikkében, amely kitért arra is, hogy a fenyegetés miatt a hitközség a rendőrségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

Surjányi Csaba és Turai János

A szerda esti megemlékezésen Surjányi Csaba, Hit Gyülekezete Vác lelkész-elnöke sajnálatosnak nevezte, hogy a szomorú évfordulót beárnyékolta a zsidóságot ért atrocitás, a náci személyek és jelképek nyilvánossága, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A lelkész különösen sérelmezte és elítélte, hogy mindezt önkormányzati képviselők követték el. „Nem tudom, hogy kit képviselnek, hogy nem engem, az biztos.” – hangsúlyozta Surjányi Csaba.

A lelkész-elnök szerint szomorú aktualitást ad az ügynek, hogy éppen szerdán jelent meg egy nyilatkozat a városháza részéről, amely „teljes mértékben mentegeti és pártját fogja Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence képviselő uraknak, és azt állítja ez a nyilatkozat, hogy ők bocsánatot kértek tíz-tizenegynéhány évvel ezelőtti ízetlen viccelődéseikért” – hangoztatta Surjányi Csaba, aki saját példáján keresztül világított rá, hogy az igazi bocsátkérés a részletekbemenő bűnvallást jelenti. – Pedig én fiatalkoromban nem voltam sem lelkész, sem önkormányzati képviselő – emelte ki.

„Innen üzenjünk ennek a két önkormányzati képviselőnek, hogy ne játszanak kettős játékot. Ha náci, antiszemita nézeteket vallanak, mondják ki nyíltan, hadd tudja meg mindenki és ennek megfelelően viszonyuljon hozzájuk. Ha pedig nem, akkor ezt tegyék egyértelműen nyilvánossá, magyarázzák el különös tekintettel arra, hogy itt, a mellettem álló urat és a hitközséget, ezt a zsinagógát és a zsidó temetőt vandál fenyegetés érte az elmúlt napokban. Nehogy azt gondolja valaki, hogy netán ők voltak?
Én nem gondolom ezt, mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy netán mégis? De nagyon érdekes az, hogy pontosan a mai napon jön a városháza részéről nekik a felmentő nyilatkozat. Én ezt nem tudom elfogadni. Bízom benne, hogy a váci polgárok túlnyomó többsége sem tudja ezt így elfogadni. Tiltakozunk ez ellen és kérjük, hogy ez a két képviselő tegye nyilvánvalóvá nézeteit, szándékait, hiszen ez egy demokrácia, szólásszabadság van, még a gonosz eszméknek is van szólásszabadság. Az más kérdés, hogy az önkormányzatban akkor nincs keresnivalójuk – jelentette ki a Hit Gyülekezete Vác lelkész-elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy nem lesz többet Magyarországon vészkorszak, nem lesz listázás, embereket etnikai, származási, vallási alapon nem fognak megkülönböztetni. – Akik ilyen ordas eszmékkel viccelődnek, azok vonják le a konzekvenciát – zárta beszédét Surjányi Csaba.

Csereklye Károly

Csereklye Károly önkormányzati képviselő a zsidó áldozatokra emlékezve követ helyezett el a zsinagóga lépcsőjén, aki a holokauszt áldozatai mellett megemlékezett a kommunizmus áldozatairól is és közös fellépésre szólított fel az atrocitást elszenvedők védelme érdekében.

Kriksz István, a KDNP váci elnöke felidézte, hogy az ENSZ közgyűlése 2005-ben hozott határozatával január 27-ét a holokauszt emléknapjává nyilvánította. Az emléknap a második világháború legnagyobb haláltáborának az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulója.
„A váci Kereszténydemokrata Néppárt nevében is kötelességemnek érzem megemlékezni a 6 millió, többségében zsidósága miatt üldözött és meggyilkolt áldozatról. Nagyon fontos, hogy minden ember elítélje a vallási vagy etnikai diszkriminációt.

Kriksz István

Ezért különösen elkeserítő az, hogy a napokban Vác Város Önkormányzatának két jelenlegi képviselőjéről kiderülő szélsőséges megnyilvánulások részükről nem eredményezett még egy bocsánatkérést sem. Ehelyett ők és vezetőik magyarázkodnak, másokra mutogatnak. Köztudott, hogy Szent II. János Pál pápa még a mások bűne miatt is, vagyis a kereszténység nevében elkövetett bűnök, többek között a katolikus egyház zsidóellenes cselekedeteiért is bocsánatot kért. Ezek a képviselők azonban még saját gyalázatos tetteiket sem szégyellik.
Jómagam, aki 13 évig az önkormányzat képviselője voltam és ez idő alatt kiérdemeltük a megtisztelő Raoul Wallenberg-díjat, szomorúan élném meg, hogy mostani képviselők viselkedésükkel városunk számára méltánytalanná tennék ezt a szép elismerést. Nem fogjuk hagyni.
Éppen ezért, ezúton is követeljük a város vezetőitől, hogy nyilvánosan határolódjanak el a balliberális soraikban lévő szélsőséges neonáciktól. Valamint felszólítjuk ezen  képviselőket, hogy  az emberi méltóság védelme érdekében távozzanak a közéletből” – hangoztatta Kriksz István, a váci KDNP elnöke, aki főhajtással tisztelgett a holokauszt áldozatainak emléke előtt.

Turai János és Rétvári Bence

A beszédeket követően a megjelentek – köztük Rétvári Bence országgyűlési képviselő és a városi önkormányzat több képviselője – elhelyezték az emlékezés és a szolidaritásukat jelképező mécseseket a zsinagóga oldalán.

Vetési Imre
Fotó: KesziPress

***
Az üggyel kapcsolatban Vác Város Önkormányzata hivatalos weboldalán Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben címmel az itt elérhető közleményt jelentette meg: https://www.vac.hu/hirek/kozelet/19470/0/Zero-tolerancia-az-antiszemitizmussal-szemben.html

Még szintén érdekelheti...