Belföld

Nemzeti Sajtóklub Vácott

A Váci Nemzeti Kör Nemzeti Estek rendezvénysorozatának legutóbbi eseményére 2022. március 9-én került sor.

A meghívott vendégek ezúttal fiatal újságírók voltak: Horváth Tamás a Védett Társadalom Alapítvány kommunikációs munkatársa, Kisberk Szabolcs a HÍR TV korábbi munkatársa és Lipták Tamás a pálya jobboldala podcast állandó tagja, jobboldali aktivista. További meghívott két vendégünk egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak eljönni.

Az estet a Nemzeti Kör egy tagja, majd Rétvári Bence államtitkár nyitotta meg.

Az újságírók beszélgetésének témája a mindannyiunkat foglalkoztató aktuális politikai események voltak.

Az újságírók megnyilvánulásaikból kiviláglott, hogy idehaza is kemény médiaharc folyik az emberek befolyásolása végett.

A jelenleg folyó orosz-ukrán háború előzményeiről is beszéltek elhelyezve a globális, világmozgató erők összefüggésében. Véleményt nyilvánítottak az ellenzéki erők által folytatott hazai sajtó tevékenységéről.

Az előadótermet megtöltő hallgatóság nagy érdeklődéssel kísérte az újságírók egymással folytatott beszélgetését és a végén még a feltett kérdéseikre választ kaptak, hozzászólásaikra reagáltak. A hosszúra nyúlt esti beszélgetés senkinek sem okozott csalódást, mert kellemes, őszinte hangulatú rendezvény részesei lehettek.

Konopás Attila 

Még szintén érdekelheti...